Pozitív korrekció jöhet a tőzsdén

Pozitív korrekció jöhet pénteken a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint.Tóth Bálint az MTI-nek küldött kommentárjában azt írta, hogy emelkedésre számít, mert az ázsiai tőzsdeindexek emelkednek, a nyugat-európai határidős árak pedig jelentős pluszban vannak.
A vezető részvények közül kiemelte: a Molnak sikerült a 2 940 forintos támasz felett maradnia, amennyiben ez így marad a következő napokban, felfelé indulhat a jegyzés. Az OTP tovább csökkenhet, a Telekom pedig ismét megpróbálhatja áttörni a 425 forinton húzódó ellenállást - írta.

  
Hozzátette: pénteken piaczárás után két hitelminősítői felülvizsgálatra is sor kerül, de ezúttal sem a Fitch Ratings-től, sem a Standard&Poor's-tól nem vár kilátásmódosítást, vagy felminősítést. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 118,55 pontos, 0,30 százalékos csökkenéssel, 40 018,67 ponton zárt csütörtökön.


A részvénypiac forgalma 6,3 milliárd forint volt. A Mol 10 forinttal, 0,34 százalékkal 2960 forintra gyengült, 1,5 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 140 forinttal, 1,13 százalékkal 12 260 forintra esett, forgalmuk 3,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 420 forintot ért, forgalma 193,4 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 62 forinttal, 1,28 százalékkal 4900 forintra erősödött, a részvények forgalma 780,7 millió forintot ért el.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Reklámbotrányok, amelyek mellett eltörpül a Coca-Cola plakátügye

Reklámbotrányok, amelyek mellett eltörpül a Coca-Cola plakátügye

A Fanta, a Dove, a Pepsi, a Benetton és a Bud Light is felháborította a világot.

Európa 12 leggazdagabb családja

Európa 12 leggazdagabb családja

A magyar származású Soros György a 12. helyet foglalja el a listán.

Ezekkel az állásokkal lehet a legjobban keresni 2018-ban

Ezekkel az állásokkal lehet a legjobban keresni 2018-ban

Öt pálya, amivel érdemes lesz szemezni itthon.

Gyenge kezdés várható Európában

Gyenge kezdés várható Európában

Indexcsökkenésre lehet számítani pénteken az európai tőzsdék nyitásakor.

Tovább nőtt a Vas megyei TOP 100 vállalkozás nettó árbevétele

Tovább nőtt a Vas megyei TOP 100 vállalkozás nettó árbevétele

A száz legeredményesebb Vas megyei vállalkozás nettó árbevétele 2015-ben több mint 1116 milliárd forint volt, az előző évhez képest 17,6 százalékkal nőtt - olvasható a TOP 100 Vas című reprezentatív k...

Az év végéig egyesül a Főgáz és az ENKSZ Észak-Dél Regionális Földgázszolgáltató

Az év végéig egyesül a Főgáz és az ENKSZ Észak-Dél Regionális Földgázszolgáltató

Év végétől valamennyi lakossági földgázfogyasztót a Főgáz szolgál ki, miután utolsó lépésként beolvadással egyesül december 30-án a Főgáz és a kizárólagos tulajdonában lévő ENKSZ Észak-Dél Regionális ...

Varga Mihály: az ország előtt álló egyik legfőbb kihívás a versenyképesség javítása

Varga Mihály: az ország előtt álló egyik legfőbb kihívás a versenyképesség javítása

Az ország számára az egyik legfontosabb kérdést, a legfőbb kihívást a versenyképesség javítása jelenti a következő években - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az Országgyűlés költségvetési...

Fazekas Sándor: javult az ország környezeti állapota

Fazekas Sándor: javult az ország környezeti állapota

A lakossági szemlélet formálásban elért eredmények is hozzájárultak ahhoz, hogy javult az ország környezeti állapota - hangsúlyozta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter csütörtökön az Országgyűlés...

Megkötötték az adásvételi szerződést a Pápai Hús vevőjével

Megkötötték az adásvételi szerződést a Pápai Hús vevőjével

Megkötötte az adásvételi szerződést a felszámoló a Pápai Hús Csoport vagyonának értékesítésére meghirdetett pályázaton nyertes vevővel - közölte a Nemzeti Reorganizáiós Nonprofit Kft. felszámolóbiztos...

KSH: az építési engedélyek száma a lakásépítések erős felfutását jelzi

KSH: az építési engedélyek száma a lakásépítések erős felfutását jelzi

Az első három negyedévében 5307 új lakás épült, 14 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott lakásépítési engedélyek és az új lakások építésére vonatkozó egyszerű bejelentések együttes s...

http://ujhazak.com