Pozitív korrekció várható a nyitásban

A kedvező nemzetközi befektetői hangulat miatt pozitív korrekció várható nyitásban csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az elemző szerint.Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek küldött előrejelzésében kiemelte, a szerdai kereskedésben folytatódott a csökkenés a magyar részvénypiacon, a BUX index újabb támaszokat tört le, 47 500 pontnál húzódik egy meghatározó szint.

Kérdéses, hogy az index tartósan vissza tud-e kapaszkodni a fontos szintek fölé.
    

Kifejtette, a vezető részvények közül az OTP a 16 200 forintos szintet törte le, végül 16 000 forint alatt zárt, a technikai képe továbbra is negatív. A Mol grafikonján 2350 forintnál húzódik a következő támasz, amelyet 2300 forintnál követ az újabb szint. A Richter árfolyamában 7800-7850 forint között húzódik a következő meghatározó támasz. A Magyar Telekom megkapaszkodott a 425 forintos szint felett, így továbbra is pozitívnak mondható a távközlési vállalat technikai képe.
    

Varga Zoltán felhívta a figyelmet arra, hogy érkeznek a Mol finomítói marzsai. A vállalat csütörtök délután teszi közzé a júniusi adatokat, májusban 4,7 dollár volt a hordónkénti árrés. A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 521,53 pontos, 1,09 százalékos csökkenéssel, 47 238,09 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 12,5 milliárd forint volt, a vezető részvények a stagnáló Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.


A Mol árfolyama 18 forinttal, 0,76 százalékkal 2358 forintra csökkent, 1,3 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 320 forinttal, 1,97 százalékkal 15 955 forintra esett, forgalmuk 8,4 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 427 forint maradt, forgalma 174,0 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 15 forinttal, 0,19 százalékkal 7890 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,9 milliárd forintot ért el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com