Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés az elemző szerint

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában közölte, a nap folyamán azonban részben az amerikai-kínai kereskedelmi feszültségek kiújulása miatt "törékeny" lehet a nemzetközi hangulat.

Az elemző megjegyezte, hogy hétfőn negatív hangulatban lefordult a BUX, miután ismét érezhetőek voltak a kereskedelmi feszültségek.

    
Varga Zoltán szerint az OTP viszonylag jól tartotta magát, a részvények árfolyama közel jár a történelmi maximumához, de nem valószínű, hogy kedden törné azt át. A Mol jelentős csökkenéssel zárt hétfőn, a következő támaszok 2850, majd 2800 forintnál húzódnak. Hozzátette, a Richternél továbbra is az 5800 forintos szintre érdemes figyelni, amelynek a letörése komolyabb teret nyitna meg lefelé. A Magyar Telekom árfolyamában nincs változás, továbbra is a 435 és a 445 forintos szintek határozhatják meg a részvények mozgását.
    

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 334,55 pontos, 0,77 százalékos csökkenéssel, 43 370,30 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 10,9 milliárd forint volt. A Mol 68 forinttal, 2,33 százalékkal 2854 forintra csökkent, 2,3 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 60 forinttal, 0,42 százalékkal 14 270 forintra esett, forgalmuk 5,9 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,68 százalékkal 442 forintra erősödött, forgalma 152,2 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 50 forinttal, 0,85 százalékkal 5815 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,5 milliárd forintot ért el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com