Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés az elemző szerint

A nemzetközi befektetői hangulat javulása miatt felfelé vehetik az irányt az árfolyamok a nyitást követően a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában felidézte, csütörtökön végül a 37 ezer pontos támasz felett tudott maradni a BUX, egy hajszálon múlt a letörés. A vezető részvények közül az OTP a 11 500 forintos szint közelében mozog; a jelenlegi rövid távú technikai kép inkább negatívnak mondható, de ha tartósan vissza tud kapaszkodni a részvény a 11 500 forintos árfolyam fölé, ismét jöhet egy emelkedő hullám - jelezte a szakértő.

    
A Mol jegyzése az 1900 forintos támaszt tesztelgeti, ha a következő napokban ezt letöri, 50-100 forintot eshet a papír. A Richter ismét a 6800 forintos szint felett zárt, ha sikerül megmaradni felette, a 7 ezer forintos ellenállás felé veheti az irányt. A Magyar Telekom árfolyama továbbra is a 380-400 forintos sávban mozoghat - közölte.
   

Az elemző kitért arra is, hogy 396,59 forintos átlagáron vásárolt saját részvényeket a Magyar Telekom. A csütörtöki részvény-visszavásárlási aukción 5,2 milliárd forint értékben fogadtak el ajánlatot, ez volt a maximális keret. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 197,52 pontos, 0,53 százalékos csökkenéssel, 37 001,94 ponton zárt csütörtökön, a részvénypiac forgalma 12,0 milliárd forint volt. A Mol árfolyama 9 forinttal, 0,47 százalékkal 1903 forintra csökkent, 1,2 milliárd forintos forgalomban.


Az OTP-részvények ára 190 forinttal, 1,64 százalékkal 11 430 forintra esett, forgalmuk 9,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 1,02 százalékkal 390 forintra gyengült, forgalma 78,9 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 70 forinttal, 1,04 százalékkal 6820 forintra erősödött, a részvények forgalma 1,4 milliárd forintot ért el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com