Pozitív korrekcióval indulhat a tőzsde az elemző szerint

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint.Józsa Bence az MTI-nek küldött kommentárjában azt írta: a múlt heti eladási hullámot követően hétfőn némi levegőhöz juthatnak a magyarországi részvények. Hozzátette, a vezető részvényeknél az OTP árfolyamát a 8 ezer forint közelében lévő támasz foghatja meg, míg ellenállás 9400 forint közelében látható. A Mol árfolyama a 2630 forint közelében található ellenállás irányába mozdulhat. A Richter a 7430 forintos, a Magyar Telekom árfolyama pedig a 381 forintos ellenállást veheti célba.
    

Az elemző arra is kitért, hogy sajtóértesülések szerint hétfő délelőtt egy újabb tárgyalásra kerül sor az orosz olajembargó ügyében - még az Oroszország elleni hatodik uniós szankciós csomagot megvitató délutáni EU-csúcs előtt -, miután a korábbi várakozásokkal ellentétben a hétvégén nem született meg az alku.                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                            
    
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 589,63 pontos, 1,50 százalékos csökkenéssel, 38 644,57 ponton zárt pénteken, a részvénypiac forgalma 39,8 milliárd forint volt. A Mol 56 forinttal, 2,24 százalékkal 2560 forintra erősödött, 4,4 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 480 forinttal, 5,33 százalékkal 8530 forintra csökkent, forgalmuk 34,3 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 14,0 forinttal, 3,62 százalékkal 373 forintra esett, forgalma 215,9 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 40 forinttal, 0,54 százalékkal 7300 forintra gyengült, a részvények forgalma 660,0 millió forintot ért el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com