Pozitív nyitással számolnak az elemzők

Az elemzők pozitív nyitással számolnak a Budapesti Értéktőzsde keddi kereskedésében.Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta, hogy az ázsiai piacok emelkedtek, miután előzetes egyezség született az amerikai költségvetésről, így elkerülhető az újabb kormányzati leállás, és ez alapvetően pozitív irányt adott a piacoknak. A magyar piac a nemzetközi tendenciát követi, ezért pozitív nyitás várható a BÉT-en.

    
Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt.

szenior elemzője szerint is  enyhe emelkedés várható a Budapesti Értéktőzsdén a pozitív nemzetközi hangulatnak köszönhetően. Az MTI-nek küldött elemzésében az Equilor szakértője kiemelte, hogy folytatódhat az OTP emelkedése, és érdemes figyelni a Mol árfolyamára is, mivel az olajipari papír meghatározó támasz közelében mozog. A Richter jegyzése továbbra is az 5500 forintos szint közelében van, melynek letörése esetén 5330 forint közelébe eshet a gyógyszergyártó árfolyama. A Magyar Telekom a korábbi emelkedés után oldalazni kezdett, az Equilor várakozása szerint hamarosan negatív korrekció indulhat az árfolyamában.
    

A Richter kedden reggel közleményben jelentette be, hogy amerikai partnere, az Allergan  100 százalékos tulajdonában lévő leányvállalatával forgalmazási és szállítási megállapodást kötött a levonorgestrel hatóanyagot kibocsátó, méhen belüli eszköz értékesítési jogainak kiterjesztéséről a latin-amerikai országokra. Európa legtöbb piacán a Richter 2011 óta már értékesíti az eszközt az Allergannal korábban elfogadott megállapodások alapján.
    

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 64,87 pontos, 0,16 százalékos emelkedéssel, 39 769,48 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma az átlagosnál alacsonyabb, 8,3 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével gyengültek a pénteki záráshoz képest. A Mol árfolyama 4 forinttal, 0,13 százalékkal 3156 forintra csökkent, 1,9 milliárd forintos forgalomban.


Az OTP-részvények 130 forinttal, 1,15 százalékkal 11 400 forintra erősödtek, forgalmuk 2,4 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom ára 2,50 forinttal, 0,53 százalékkal 467 forintra esett, forgalma 114,2 millió forint volt. A Richter-papírok 20 forinttal, 0,36 százalékkal 5545 forintra gyengültek, forgalmuk 1,5 milliárd forintot ért el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com