Pozitívról stabilra változtatta a magyar bankrendszer kilátását a Moody's

Kertész Róbert, az MTI tudósítója jelenti: Stabilra változtatta kedden a magyar bankrendszer kilátását az eddigi pozitívról a Moody's Investors Service.A nemzetközi hitelminősítő mindenekelőtt azzal a véleményével indokolta a lépést, hogy a magyar bankok pénzügyi mérlegének kockázatmentesítési folyamata jórészt befejeződött, és a következő 12-18 hónapban a kinnlevőség-portfóliók minőségének javulási mozgástere az eddigieknél korlátozottabb lesz, a javulás üteme pedig várhatóan lassulni kezd.

   
A Moody's Londonban ismertetett keddi elemzésében közölte: azzal számol, hogy a magyar bankszektor rendszerszintű nem teljesítő kinnlevőség-állományának aránya a teljes hitelportfólión belül 5,5 százalék körüli szintre csökken 2019 végéig a tavalyi év végén mért 6,2 százalékról. A hitelminősítő hangsúlyozta, hogy a magyar bankrendszer nem teljesítő követeléseinek rátája 2016-ban még 15 százalék környékén járt.
    

A Moody's elemzése szerint a magyar gazdaság fő hajtóerői közé tartoznak a háztartási szektor kiadásai, valamint a magánszektorbeli és az Európai Unió által finanszírozott beruházások.

A ház várakozása szerint a hitelellátás a következő 12-18 hónapban is erőteljesen növekszik, és elsősorban a magyar háztartásokra összpontosul, de a hitelkiáramlási ütem a későbbiekben lassulni kezd.
    

A bankok tőketartalék-helyzete és finanszírozási kondíciói stabilak, de a nyereségesség várhatóan kissé gyengülni fog, mivel a hitelpiaci verseny szűken tartja a nettó kamatréseket, miközben a tartalékolási költségek normalizálódnak és a működési költségek emelkednek - áll a Moody's keddi londoni elemzésében. A hitelminősítő közölte: várakozása szerint a magyar bankrendszer működési környezete továbbra is kedvező lesz.
    

A cég prognózisa szerint a magyar hazai össztermék (GDP) reálértéken számolva az idén 3,8 százalékkal, jövőre 3,2 százalékkal növekszik, vagyis ebben az előrejelzési távlatban is végig jóval meghaladja az euróövezeti átlagot. A Moody's ugyanebben az időszakban 1,9 százalékos átlagos növekedést vár az euróövezeti gazdaságokban.
    

A cég adatai szerint a magyar bankrendszer betétállománya a teljes eszközállomány 70 százalékát tette ki 2018 végén. A hitelminősítő azt várja, hogy továbbra is a betétállomány lesz a magyar bankok fő finanszírozási forrása. A Moody's hangsúlyozza ugyanakkor, hogy a devizabetétek magas aránya refinanszírozási kockázatot jelent.
    

A Moody's majdnem pontosan három évig tartotta nyilván pozitív kilátással a magyar bankrendszert. A cég 2016. június 28-án jelentette be Londonban, hogy az addigi stabilról pozitívra javította a magyar bankszektor kilátását a 2015 júliusa óta érvényben tartott stabilról. A Moody's annak idején azzal indokolta a lépést, hogy a javuló magyarországi működési környezet valószínűleg jót tesz a bankok eszközminőségének és tőkehelyzetének.
    

A hitelminősítő a három évvel ezelőtti kilátásjavítás okai között említette a bankokkal szembeni kormányzati politika módosulását is, és kiemelte, hogy a devizaalapú hitelek egy évvel korábban végrehajtott átváltása jelentős eszközminőségi kockázatokat távolított el a rendszerből, kivédve a forint esetleges leértékelődésének potenciális hatásait.
    

A Moody's a bankrendszer pozitív kilátását néhány hónapja még megerősítette, és ehhez fűzött elemzésében kiemelte, hogy várakozása szerint a magyar gazdaság élénk aktivitásának környezetében a magyar bankrendszer hitelkihelyezésének értéke 2019 egészében 10 százalék körüli ütemben növekedhet a 2008-as pénzügyi válságot követő évek visszaesése után.
    

A Moody's a magyar államadósság-kötelezettségeket a befektetési ajánlású kategória alapszintjén, "Baa3" besorolással tartja nyilván, stabil kilátás mellett. A másik két piacvezető globális hitelminősítő, a Standard & Poor's és a Fitch Ratings ugyanakkor az idén felminősítette Magyarországot, egyaránt "BBB" szintre javítva a magyar államadós-osztályzatokat az addigi "BBB mínusz"-ról.
    

A Moody's jelenlegi magyar besorolása a Fitch és az S&P módszertanában "BBB mínusz"-nak - vagyis e két cég előző magyar szuverén osztályzatának - felel meg. A Moody's így a másik két globális hitelminősítőnél egy fokozattal alacsonyabb besorolást tart érvényben Magyarországra.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com