Procter&Gamble: Magyarország vonzó befektetési helyszín

Magyarország vonzó befektetési helyszín: a jó képzettségű munkaerő, az infrastrukturális és logisztikai adottságok, valamint a pozitív befektetői és üzleti környezet is szerepet játszott abban, hogy a Procter&Gamble (P&G) új magyarországi beruházás mellett döntött - mondta Julio Nemeth, a P&G nemzetközi termékellátási hálózatának igazgatója az MTI-nek.

Az amerikai P&G a héten adta át új, gyöngyösi pelenkagyárát, amely a cég második gyára Magyarországon. A mintegy húszmilliárd forintos, 150 új munkahelyet teremtő, zöldmezős beruházással egy 240 ezer négyzetméteres, csúcstechnológiás gyártósorokkal felszerelt üzemet hoztak létre a hevesi város ipari parkjában. A Gyöngyösön gyártott pelenkákat Magyarországon kívül több más országba is szállítják majd.

gazdaság-fel31Julio Nemeth elmondta: a P&G 23 éve van jelen Magyarországon, az elmúlt két évtized során pedig azt tapasztalták, hogy Magyarország vonzó hely a befektetők számára, beleértve a közreműködő hatóságok és hivatalok segítőkészségét is. Arra a kérdésre, hogy mi szólt a gyöngyösi beruházás mellett, az igazgató kifejtette: döntésük több szempont figyelembevételével született meg, mint például a jó képzettségű munkaerő, az infrastrukturális és logisztikai adottságok és pozitív befektetői és üzleti környezet.

"Nagyon hálásak vagyunk a hatóságoknak, akik a beruházás legelejétől fogva nagyon segítőkészek voltak. A beruházás pedig a hosszú távú elkötelezettségünket mutatja Magyarország iránt, és úgy véljük, ez az ország gazdaságára is pozitív hatással lesz" - hangsúlyozta Julio Nemeth. Hozzáfűzte: a P&G továbbra is arra törekszik, hogy minőségi termékeket és szolgáltatásokat nyújtson magyarországi fogyasztóinak, a gyöngyösi beruházás pedig egy új mérföldkő hazai jelenlétükben.
forrás.mti

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com