Profession.hu: a második negyedévben 25 százalékkal nőtt a feladott álláshirdetések száma

Továbbra is nő a munkaerő iránti kereslet Magyarországon: idén a második negyedévben a Profession.hu-n keresztül a munkaadók 25 százalékkal több állást hirdettek meg, mint az előző év azonos időszakában - közölte az állásportál csütörtökön az MTI-vel.A feladott álláshirdetések számában az év elejéhez képest pedig 3 százalékos növekedés történt, ami azért jelentős, mert a munkaerőpiacon az év eleje számít intenzív időszaknak, amelyet a korábbi tendenciák szerint egy valamelyest lelassuló tavaszi és nyár eleji periódus követ.
    

A közlemény szerint az év első negyedévéhez hasonlóan továbbra is Budapesten a legintenzívebb a munkaerőtoborzás, a fővárosból került fel a legtöbb álláshirdetés a Profession.hu felületére. A tavalyi év második negyedévéhez hasonlítva azonban megállapították, hogy idén a Békés megyében meghirdetett pozíciók száma nőtt a legnagyobb mértékben, 69 százalékkal. Ezt követi sorrendben Tolna és Pest megye, Hajdú-Bihar és Baranya megye, Borsod-Abaúj-Zemplén, Jász-Nagykun-Szolnok és Somogy megye. Zala megye kivételével az ország minden megyéjében 10 százalék feletti növekedés történt az előző év azonos időszakához képest a betöltésre váró pozíciók esetében.
    

Az első negyedévhez hasonlóan a másodikban is a vendéglátásban feladott hirdetések száma nőtt a legnagyobb mértékben az előző év azonos időszakához képest, 108 százalékkal több munkavállalót keresnek, mint tavaly ilyenkor. Ezt követi az adminisztrációs, asszisztensi és irodai munka. A harmadik legnagyobb növekedés az ügyfélszolgálat és vevőszolgálat hirdetésszámában történt a tavalyi év második negyedévéhez képest, a legalacsonyabb pedig a cégvezetés és menedzsment, valamint az IT programozásnál volt - olvasható a Profession.hu közleményében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com