Profitnövekedést regisztrált a Richter

A Richter cég beszámolója szerint komolyabb eredmények születtek a 2011-es év negyedik negyedévében, mint az várható volt.

A korábbi előrejelzésekhez képest lényegesen jobb negyedik negyedévre érvényes gyorsjelentéssel hozakodott elő a ma reggeli órákban a Richter. A cég elemzői szerint ugyanis 2011. negyedik negyedévében 27,2 százalékos profitnövekedést regisztráltak, aminek köszönhetően 8,9 milliárdos forintos eredményt könyvelhettek el, lényegesen túllépve a portfolio.hu által korábban jósolt 7,81 milliárd forintot.

A teljes tavalyi évet nézve a Richter nyeresége 49,3 milliárd forint lett, ami részvényenként 2640 forintot jelent.

Ez 23,8 százalékos visszaesés a 2010-es eredményekhez képest, amikor 3460 forintos eredményeket ért el a vállalat, akiknek a teljes tavalyi árbevételük 309,34 milliárd forintot tett ki. Utóbbi eredmény 12,4 százalékkal meghaladja a 2010-ben mért bevételeket. A negyedik negyedévben a Richter árbevétele 52,7 százalékos emelkedést mutatva 91,06 milliárd forintra nőtt.

Elemzők szerint a cég szinte minden egyes kiemelt régióban növekedést tudott felmutatni korábbi eredményeihez képest. A magyarországi 309,3 milliárd forintos árbevételük így 5,5 százalékkal, euróban mérve is 3,9 százalékkal emelkedett meg, de még ennél is komolyabb mértékben ugrott meg az export mennyisége, ami 11,6 százalékkal nőtt euróban számolva. Az árbevétel növekedése csak Oroszországban több mint 26 százalék volt – euróban –, de az Európai Unió országain belül is 15 százalékos általános emelkedést regisztrált a Richter.

Az üzemi eredmény a fentiek alapján 62,6 milliárd forintra rúg, ami kis mértékben csökkent. Ezt annak köszönheti a vállalat, hogy jelentősen megemelkedtek a működési költségek, amit valamennyire sikerült ellensúlyoznia a forint leértékelődésének. A Richter pénzügyi vesztesége 2011-ben 6,5 milliárd forint volt, ami 11,6 milliárdos mínuszt jelent egy év alatt, ugyanis 2010-ben 5,1 milliárd forintos nyereséggel zárt a cég.

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com