Rail Cargo Hungaria: kiemelkedő forgalomnövekedés a gabonafuvarozásban

Rekordmértékben, 50 százalékkal haladta meg a Rail Cargo Hungaria Zrt. (RCH) Olaszországba irányuló gabonaforgalma az év első öt hónapjában a tavalyi év azonos időszakának volumenét, a növekedés valamennyi európai célországot figyelembe véve is több mint 35 százalékos volt, és együttesen megközelítette a 600 ezer tonnát - közölte a társaság szerdán az MTI-vel.Közleményük szerint a forgalomnövekedésben szerepet játszott a koronavírus-járvány következtében kialakult különleges helyzet is, amely akadályozta - bizonyos olaszországi célállomások esetében lehetetlenné tette - a közúti fuvarozást, és forgalmakat terelt át a vasútra.

    
A társaság tavaly mintegy 850 ezer tonna szemes terményt fuvarozott Nyugat- és Dél-Európába.

A megrendelők eddigi jelzései alapján az idei volumen túllépheti az egymillió tonnát, elsősorban Olaszországba, Németországba, Hollandiába és Görögországba. Emellett az év második felében hetente akár 25, egyenként átlagosan 25 kocsiból álló exportszerelvényt indítanak a magyar silókból és rakodóhelyekről.    
    

Az RCH felkészülten várja a hamarosan kezdődő aratás után jelentkező újabb igényeket. Az összes magyar gabona- és olajosmag-exportból 12 százalékkal részesedik, amely kiemelkedő teljesítmény, mivel az összes export mindössze 20 százaléka bonyolódik vasúton - tették hozzá. A javuló teljesítményhez hozzájárultak a RCH újabb, a fuvarozás feltételeinek javítása érdekében hozott hatékonyságnövelő intézkedései.


A gabonavonatok nagyobb részét a társaság flottájához érkezett Vectron mozdonyok juttatják el rendeltetési helyükre. A nagyteljesítményű vontatójárművek lehetővé teszik 2200 tonna terhelésű szerelvények összeállítását és továbbítását, ami kedvezően hatott a fajlagos fuvardíjakra - tették hozzá. Közölték: a költséghatékonyságot a kocsiforduló-idők csökkentésével is sikerült javítani. Ennek érdekében a speditőröktől beszerzett információkat felhasználva részletes heti tervek készülnek a rakodások időpontjáról, valamint az üres és a rakott kocsik várható érkezéséről.
    

A kaposvári Cargill Takarmány Zrt. a rakodás meggyorsítása érdekében egy új beruházással növelte silókapacitását. A dél-dunántúli régió és Olaszország közötti zökkenőmentes közlekedés elősegítése érdekében a társaság gyorsította a határátmenet folyamatát: mozdonycsere nélkül, az RCC - Croatia mozdonyvezetői továbbítják a vonatokat. Az RCH dedikált határállomási koordinátor feladatkört alakított ki a szerelvények áthaladásának megkönnyítésére, az ezzel kapcsolatos informatikai és irányítási támogatást külön szakértő nyújtja Pécsről.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com