Rákossy: a gazdaság fejlesztése kapott prioritást a 2014-2020 közötti európai uniós ciklusban

A 2014-2020-as időszakban, okulva az előző ciklus tapasztalataiból, a gazdaságfejlesztés került az uniós források felhasználásának a fókuszpontjába, a rendelkezésre álló 12 ezer milliárd forint 60 százaléka ezt szolgálja - hangsúlyozta a Nemzetgazdasági Minisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára pénteken Törökszentmiklóson.Rákossy Balázs a Széchenyi Programiroda A sikeres vállalkozásokért című konferenciáján kiemelte: ezen belül a hangsúlyt az ipar, a kis- és középvállalkozások (kkv-k) üzletmenetének, valamint a helyi gazdaság működésének fellendítésére helyezték. Fontos szempont volt még a területi gazdasági különbségek felszámolása, a foglalkoztatási gondok megoldása, illetve a kutatásfejlesztési tevékenységek elősegítése - tette hozzá.     


Az államtitkár kitért arra, hogy megpróbáltak eljárási rendszerű újítást is bevezetni, hogy a pályázók minél gyorsabban és egyszerűbben tudják az elnyert pénzeket lehívni, felhasználni. Ennek kapcsán megjegyezte: ezeket az eljárásokat nem sikerült minden esetben a kívánatosra egyszerűsíteni, mert egy "csomó bürokratikus nehézség" van az európai uniós források lehívásában.


Rákossy Balázs tájékoztatása szerint az idei év márciusáig a tíz operatív programban az összes pályázatot meghirdették. Eddig a pályázatok elbírálása után több mint 7000 milliárd forint értékű kötelezettségvállalás történt, és ebből 2017 első tíz hónapjában csaknem 1700 milliárd forintot fizettek ki az érintetteknek.     

A Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára ismertette az egyes fontosabb programok - TOP, Ginop, Modern Városok Program - országos és Jász-Nagykun-Szolnok megyére, valamint Szolnokra vonatkozó pénzügyi mutatóit. Rákossy Balázs végül szólt arról, hogy mi várható a 2020 után időszakról, leszögezve: reményeik szerint ugyanez a támogatási rendszer továbbra is élni fog az Európai Unióban. Abban is bíznak, hogy a V4-es országok hatékony együttműködésével sikerül majd bemutatni azokat a térségbeli érdekeket, amelyek jó alapját teremtik meg a további források juttatásának - fűzte hozzá.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com