Rekordévet zárt a Pek-Snack Csoport tavaly

Rekordokkal zárta a 2024-es évet a mélyfagyasztott finompékáru-gyártó, a hat országban jelenlévő Pek-Snack Csoport árbevétele 5 százalékkal 12,7 milliárd forintra emelkedett, adózott nyeresége pedig több mint duplájára nőtt, 589 millió forintra emelkedett az előző évi 214 millióról - közölte a cég az MTI-vel kedden.A vállalat 2016 és 2024 között mutatott kumulált éves növekedési rátája az árbevételt tekintve 13, míg a kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény (EBITDA) terén 12 százalék volt. Az eredménytermelő képesség stabilitását mutatja, hogy a vállalatcsoport árbevételének tavaly már 38 százaléka származott külföldi piacokról. A Pek-Snack Csoport termékeit hat régiós országban kiterjedt franchise-hálózat mellett helyi és nemzetközi áruházláncokkal, valamint más kulcspartnerekkel kialakított hosszú távú együttműködéseken keresztül értékesítik. A horvátországi leányvállalat 28, míg az egyéb külföldi piacok 10 százalékkal járultak hozzá az árbevételhez.

Novák Zoltán, a Pek-Snack Csoport ügyvezetője a közleményben kiemelte: az árbevételében már közel 40 százalékos a nemzetközi értékesítés aránya, amelynek további bővítése stratégiai céljaik között szerepel, mert így szeretnék erősíteni a vállalat stabil eredménytermelő képességét.

A fenntartható működés jegyében idén elindították a csomagolóanyag-súlycsökkentési programjukat, amelynek egyik első eredménye, hogy a fánkok csomagolásához használt kartonpapír cseréjével 15 százalékkal csökkentették a hulladék mennyiségét. A csoport igali központja mindemellett saját szennyvíz-előkezelő teleppel rendelkezik, így a közösségi hálózatba már csak tisztított szennyvizet juttatnak. A Pek-Snack arra is figyelmet fordít, hogy a gyártás során a fagyasztórendszer működése közben keletkező hulladékhőt melegvíz előállítására használják.

A Pek-Snack Csoport a legnagyobb magyar tulajdonban lévő mélyfagyasztott finompékáru-gyártó, Magyarországon működő látványpékség-hálózata közel 1400 egységből áll, 350 saját alkalmazottat foglalkoztat, emellett Horvátországban Bosznia-Hercegovinában, Csehországban, Szerbiában és Szlovákiában is jelentős partneri jelenléttel bír. Az 1998-ban családi vállalkozásként alapított vállalat 2015-ben került a közép-európai befektetésekre fókuszáló, magyar tulajdonban lévő Oriens pénzügyi befektető tulajdonába. A termékek gyártása az igali üzemükben történik, a 6000 négyzetméteres üzemben évente több tízmillió darab mélyfagyasztott pékáru készül.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com