Rekordokat döntött tavaly a kockázatitőke piac

A kockázatitőke-befektetők 2021-ben 38 644 ügylet keretében 671 milliárd dollárt fektettek be világszerte, ami rekordot jelent az ügyletek számát és értékét tekintve is - közölte a KPMG könyvvizsgáló legújabb riportjában hétfőn.Kiemelték: Európában 9710 ügylet valósult meg tavaly összesen 123 milliárd dollár értékben, ami több mint kétszerese a megelőző év 54 milliárd dolláros értékének.
    

A fintech, a zöld technológia, a kiberbiztonság és a kiszállítás területén működő vállalkozások iránt volt nagy az érdeklődés - ismertették. A kockázatitőke-befektetők előnyben részesítik a jó referenciákkal rendelkező, korábban már befektetésben részesült cégeket; a visszatérő befektetések aránya globálisan az összes ügyleten belül 80 százalék közelébe emelkedett - jegyezték meg.
    

Simonyi Tamás, a KPMG szenior igazgatója a közlemény szerint elmondta, hogy  a kockázati tőkések elsősorban az Egyesült Királyságra, Németországra vagy a skandináv térségre koncentrálnak, így a kelet-európai cégek gyakran üvegplafonba ütköznek, amikor megpróbálnak forrást szerezni, hogy elérjék a világelitet. A fenntarthatóság területe iránt érdeklődő befektetők a hangzatos ígéretek helyett a piacképes, valódi eredményekkel kecsegtető, például energiahatékonyságot, nyersanyag-megtakarítást, káros- vagy ritka anyagok kiváltását ígérő vállalkozásokat keresik - jegyezte meg.
    

A KPMG a kutatás alapján arra számít, hogy 2022-ben a kockázatitőke-befektetések a világ legtöbb részén nagyon jelentősek maradnak, és az olyan kevésbé fejlett piacok, mint Afrika és a Közel-Kelet is különösen növekvő figyelemre számíthatnak. A fintech várhatóan továbbra is a legforróbb területek egyike marad, mellette a B2B szolgáltatások, az egészségügyi technológia, a kiberbiztonság és a mesterséges intelligencia alkalmazása is tartja majd magát, továbbá a fenntarthatóság felé irányuló kockázatitőke-befektetések is várhatóan növekednek majd - olvasható a közleményben. A könyvvizsgáló felmérése magyar adatokat nem tartalmaz.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com