Rekordot ér el az idén a világ szénfelhasználása

A szénfelhasználás 1,2 százalékos idei növekedését és hosszabb távon stagnálását jelzi a pénteken publikált éves szénpiaci jelentésében a Nemzetközi Energiaügynökség, az IEA. A növekedéssel a világ szénfelhasználása az első alkalommal az idén lépi át a 8 milliárd tonnát, és egyben megdönti a 2013-ban felállított korábbi rekordot.A villamosenergia-termelésben felhasznált szén, ami a szénkereslet legnagyobb hányada, 2022-ben várhatóan valamivel több mint 2 százalékkal fog növekedni. Ezzel szemben az ipari szénfogyasztás várhatóan több mint 1 százalékkal csökken, elsősorban a gazdasági válság közepette visszaeső vas- és acéltermelés miatt.
    

Az IEA várakozásai szerint a globális szénfelhasználás 2025-ig a jelenlegi szinten marad, mivel a hagyományos piacokon tapasztalható csökkenést ellensúlyozza a feltörekvő ázsiai gazdaságok továbbra is erős kereslete. Ez azt jelenti, hogy a szén továbbra is a globális energiarendszer messze legnagyobb energiaforrása marad. A 2022-re várt szénkereslet nagyon közel áll az IEA egy évvel ezelőtt a Coal 2021 című kiadványban közzétett előrejelzéséhez azzal együtt is, hogy a szénpiacokat azóta számos ellentétes erő bolygatta fel: a globális energiaválság közepette megemelkedett földgázárak növelték a szén energiatermelésben betöltött szerepét, a lassuló gazdasági növekedés viszont csökkentette a villamosenergia-keresletet és az ipari termelést.

Emellett a megújuló energiaforrásokból származó energiatermelés is új rekordot döntött.
   

"A világ közel áll a fosszilis tüzelőanyagok felhasználásának csúcspontjához, és elsőként a szén fog csökkenni, bár ott még nem tartunk" - mondta Keisuke Sadamori, az IEA energiapiacokért és energiabiztonságért felelős igazgatója. "A szén iránti kereslet makacsul tartja magát, és idén valószínűleg minden idők legmagasabb szintjét éri el, ami a globális termelésre is ösztönzőleg hat majd. Ezzel párhuzamosan viszont az energiaválság következményeként gyorsul a megújuló források kiaknázásának a növekedési üteme, az energiahatékonyságot javító technológiák, valamint a hőszivattyúk terjedése is. Ez a folyamat pedig az elkövetkező években mérsékelni fogja a szén iránti keresletet" - fejtette ki.
    

A nemzetközi szénpiacot az idén is feszes kereslet-kínálati egyensúly jellemezte az energiatermelés rekordnagyságú szénigénye miatt. A szén ára márciusban, majd júniusban is soha nem látott magasságokba emelkedett. A drágulást a globális energiaválság okozta feszültségek, különösen a földgáz árának szárnyalása, valamint a kulcsfontosságú nemzetközi szállító Ausztráliában uralkodó kedvezőtlen időjárási viszonyok váltották ki.
    

Az orosz gázszállítás csökkenésének kitett Európa szénfogyasztása már a második egymást követő évben emelkedett. A becslések szerint azonban 2025-re már a 2020-as szint alá csökken. A világ legnagyobb széntermelői - Kína, India és Indonézia - az idén termelési rekordot érnek el. A szénfelhasználás közép- és hosszútávú kilátásai miatt azonban a magas világpiaci árak és a széntermelők nagy nyeresége ellenére sem történnek exportorientált termelésnövelő beruházások.
    

Az előrejelzések szerint a szén iránti kereslet a fejlett gazdaságokban az elkövetkező években csökkenni fog, mivel a megújuló energiaforrások egyre inkább kiszorítják a szenet a villamosenergia-termelésből. Ázsia feltörekvő és fejlődő gazdaságai azonban növelni fogják a szénfelhasználást a gazdasági növekedés elősegítése érdekében, még azzal együtt is, hogy megújuló forrásokat is egyre többet használnak.
    

A kínai fejleményeknek lehet a legnagyobb hatásuk a globális szénkereslet kilátásaira, mivel Kína adja a szénkereslet több mint felét, 53 százalékát. Csak a kínai villamosenergia-ágazat a globális szénfogyasztás egyharmadát teszi ki. A szénfogyasztás Kínában 2021-ben erőteljesen nőtt, de a növekedés 2025-ig várhatóan viszonylag stabil marad, átlagosan évi 0,7 százalékos lesz, főként a megújuló energiatermelés növekedése miatt. 2022 és 2025 között várhatóan csaknem ezer terawattórával (TWh) nő a megújulóenergia-termelés Kínában. Eközben India szénfogyasztása 2007 óta megduplázódott, évi 6 százalékos növekedési ütemmel - és továbbra is India lesz a globális szénkereslet növekedésének motorja.
    

Ezzel szemben az Egyesült Államokban a szénfelhasználás az előrejelzések szerint továbbra is csökkenő tendenciát követ, az Európai Unióban pedig 2025-ig jelentősen visszaesik. Globális szinten az új megújulóenergia-termelés 2025-ig a villamosenergia-igény növekedésének közel 90 százalékát fedezi majd. Az atomenergia-termelés ennél kisebb mértékű növekedése mellett és a magas gázárak miatt a szénenergia-termelés 2025-ig kismértékben növekszik. Ezért - és mivel nincsenek olyan alacsony kibocsátású alternatívák, amelyekkel a vas- és acéliparban rövid távon számottevő mértékben helyettesíteni lehetne a szenet - a globális szénfelhasználás az elkövetkező években stagnálni fog.
https://www.iea.org/reports/coal-2022/executive-summary


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com