Rendelettervezet a szennyvízszippantásról

A nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvizet legalább évente egyszer ki kell szippantatni, kivéve, ha az ingatlan tulajdonosa igazolja, hogy kevesebb vizet használt, mint a szennyvízgyűjtő kapacitása - egyebek mellett ezt tartalmazza az a kormányrendelet-tervezet, amely a kabinet honlapján jelent meg kedden.

ftszv-fb


A hulladékokról szóló uniós irányelv nem hulladéknak, hanem a települési szennyvíz egyik fajtájának minősíti a kommunális eredetű települési folyékony hulladékot. Ez az egyik indoka a szippantás újraszabályozásának. A nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz elszállítása továbbra is közszolgáltatás marad, amelyet a helyi önkormányzatnak kell biztosítania.

Több önkormányzat közösen is kiírhatja a szennyvíz szippantásra a közbeszerzést. Ajánlatot az a vállalkozás - gazdasági társaság, egyéni vállalkozó vagy egyéni cég - tehet, amely rendelkezik a szükséges gépekkel és más eszközökkel, telephellyel, valamint megfelelő számú és képzettségű szakemberrel.

A közszolgáltatási szerződést az önkormányzat képviselő-testülete köti meg a nyertessel. Ebben szerepelnie kell a közszolgáltatás díjának is, amelynek kiszámításához segítséget ad a rendelettervezet, amikor felsorolja a költségeket. Ez a gépek üzemeltetésével indul, az amortizációval folytatódik, de szerepel benne a díjbeszedés költsége is.

Az önkormányzat jogosult a számítottnál alacsonyabb díjat megállapítani, de akkor a különbözetet köteles megtéríteni a közszolgáltatónak. Ugyanez a helyzet akkor, ha díjkedvezményt vagy -mentességet alkalmaz az önkormányzat.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com