Repülőgépgyárat épít Pécsen a Magnus Aircraft

Repülőgépgyárat épít Pécsen a magyar tulajdonú Magnus Aircraft Zrt., az 5,16 milliárd forintos beruházáshoz 2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást ad a magyar kormány - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.Kiemelte: egy rendkívüli magyar újítás sorozatgyártásának lehetőségét teremtik meg, a vállalat a beruházással legkevesebb 105 új munkahelyet hoz létre. Szijjártó Péter ismertette: a repülőgépeket gyártó Magnus Aircraft a világon először fejlesztett ki kompozit anyagokból készült kétüléses repülőgépet, amely műrepülésre alkalmas, valamint kifejlesztett egy olyan gépet is, amely nem kerozinnal, hanem benzinnel működik, és szintén kompozit anyagból készült; így jóval könnyebb, alacsonyabb a környezetterhelése és fenntartási költsége, mint más gépeknek.

   
A miniszter a legfontosabb feladatok egyikének nevezte, hogy az innovatív magyar megoldásokat itthon tartsák, sorozatgyártásuk is Magyarországon történjen.

A miniszter kitért arra: folyamatosan próbálják a beruházási környezetet kedvezőbbé tenni, Magyarország kínálja Európában a legalacsonyabb egykulcsos személyi jövedelemadót és a legalacsonyabb egykulcsos társasági adót.
    

Az idei első negyedévben a nemzetgazdasági beruházások volumene 34 százalékkal nőtt a tavalyi év azonos időszakához képest. Az év első hat hónapjában 47 beruházást tudott sikeresen "letárgyalni" a beruházások ösztönzésével foglalkozó Nemzeti Befektetési Ügynökség (Hipa), ez minden idők legmagasabb első féléves adata - mondta el.
   

Szijjártó Péter szerint a magyar gazdaságpolitikának most új, fontos kihívásnak kell megfelelnie. Eddig a munkahelyek száma volt a legfontosabb, de a 2010-es 1,8 millió helyett ma már 4,3 millióan fizetnek adót Magyarországon, ezért új célokat kell kitűzni a munkahelyteremtésben is. Az új cél, hogy minél inkább innovatív, kutatás-fejlesztésen alapuló, magas hozzáadott értéket képviselő munkahelyek jöjjenek létre - közölte.
    

A miniszter kitért arra is, hogy a Magnus Aircraft termékeinek komoly piaca lesz Kínában a következő időszakban, a kínai légügyi jogi változtatások miatt egyre nagyobb az igény a könnyű testű repülőgépekre és az azzal járó pilótaképzésre. Boros László, a vállalat vezérigazgatója elmondta: a Pécs-Pogány repülőtér mellett szeptemberben megkezdik a beruházás megvalósítását, több mint 7500 négyzetméter alapterületű új gyártóbázist hoznak létre.
    

A Magnus Aircraft Amerikában saját céget alapított, Kínában pedig vegyesvállalatot hozott létre. A vezérigazgató hangsúlyozta azt is: megtartják a cég innovatív tevékenységeit, várakozásaik szerint a Siemens innovációjának eredményeképpen hamarosan megjelenhet a piacon a repülőgép elektromos változata is.
    

Csizi Péter, a térség fideszes országgyűlési képviselője kiemelte: új korszak kezdődik Pécs gazdasági életében is, olyan sikeresebb korszak, amely kiegyensúlyozottabb fejlődést tesz lehetővé, amikor a mennyiség helyett egyre inkább a minőség, a hozzáadott érték számít.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com