Részvénykibocsátást tervez a Didi Chuxing kínai közösségi utasszállító

Részvénykibocsátást tervez az amerikai tőzsdén a kínai Uberként is emlegetett Didi Chuxing kínai közösségi utasszállító vállalat.A Didi holdingvállalata, a Xiaoju Kuaizhi csütörtökön tette közzé tőzsdei bevezetési kérelmét. Az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyeleti Bizottságához benyújtott dokumentum szerint a cég bevétele tavaly éves összevetésben 8,4 százalékkal 21,17 milliárd dollárra esett vissza a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások hatására. Bár a járványt megelőzően a vállalat jelentős növekedést produkált, a dokumentum szerint megalakulása óta minden fiskális évben nettó veszteséget könyvelt el.     


Az idei év első negyedévében a Didi 837 millió dollár nettó bevételt jelentett. A részvénykibocsátás tervezett dátumát, valamint mértékét egyelőre nem hozták nyilvánosságra. A Wall Street Journal amerikai lap bennfentes forrásokra hivatkozva azt írta, hogy a cég több mint 70 milliárd dolláros értékelésért folyamodik, amivel az idei év egyik legnagyobb technológiai IPO-ját (első nyilvános tőzsdei bevezetés) hajtaná végre.     


A Didi 2016-ra kiszorította vetélytársát, a San Francisco-i székhelyű Ubert a kínai piacról. Az Uber ekkor eladta kínai üzletágát a kínai vállalatnak, részesedésért cserébe. Jelenleg az Uber 12,8 százalékos, a tokiói székhelyű Softbank Vision Fundja pedig 21,5 százalékos részesedéssel rendelkezik a kínai vállalatban.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com