Rétvári: akár 50 százalékkal is csökkenhet az adóssága annak, aki részt vesz a családi csődvédelemben

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) családi csődvédelemről szóló javaslata szerint akár 50 százalékkal is csökkenhet az adóssága annak, aki részt vesz a konstrukcióban, amely önkéntes alapon működne, ugyanakkor a kirendelt csődbiztosok megtilthatnák például a nagyobb kiadásokat és elrendelhetnék az autó vagy a nyaraló eladását - derül ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkárával készített interjúból, amely kedden jelent meg a Figyelő Online portálon.kdnpA 2016-tól élő törvénytervezet szerint a csődbiztosok bizonyos időközönként személyesen is felkeresik az adósokat és ellenőrzik, hogy nem költekeznek-e túl. Rétvári Bence elmondta: az önkéntes alapon működő csődvédelmi rendszerben a lejárt tartozással rendelkező adósok csődbiztos bevonásával és a pénzintézetekkel együttműködve ütemezhetik át a tartozást, az igénylést követően a kirendelt csődbiztos segít racionalizálni a családi kiadásokat, egyben ellenőrzi, hogy az adósok nem költekeznek-e túl.

A csődbiztos előírhatja a nyaraló vagy az autó eladását, a nyaralás lemondását, de abba már nem szólhatna bele, hogy a család milyen élelmiszert vásárol.

A helyi viszonyoktól függően a csődbiztos belenézhet a bankszámlamozgásba, illetve bizonyos időközönként akár személyesen is felkeresheti az adósokat, hogy ellenőrizze valóban a megállapodás szerint élnek-e.

Az adósoknak ugyanakkor minden esetben - az igénylés és az együttműködés során is - lesz jogorvoslati lehetőségük.
A csődvédelmi rendszernek szintén része, hogy a csatlakozó adós fizeti az 5-10 éves periódusban a hitelintézetekkel egyeztetett fix törlesztőrészletet.

Amennyiben az adós mindvégig együttműködik, akkor a ciklus végén az adósság egy részét - hitel típusához mérten akár 50 százalékkal - leírják, ugyanakkor ha megszegi a megállapodást, az eredeti hitel kamatokkal növelt összegét kell megfizetnie. Ha az adós eltitkol valamilyen vagyont vagy bevételt, akkor büntetőjogi felelősség is terhelheti.

A törvénytervezet szerint központilag nem küldhető csődbiztos, az érintettek a kormányhivatalokban kérhetnek majd csődvédelmet, ahol - kezdetben papírok alapján - az adós anyagi helyzetét felmérve eldöntik, hogy jogosult-e a rendszerben való részvételre - tette hozzá.

Megvizsgálják, hogy az adós rendelkezik-e megfelelő jövedelemmel, az adóssága meghaladja-e a várható jövedelmét, valamint hogy van-e esetleg valamilyen értékesíthető, a hétköznapi élethez nem feltétlenül szükséges vagyona.
A bevétel nélküli családoknak nem jelent megoldást a csődvédelem, a munkanélküli és vagyontalan adósok helyzetén a szociális rendszer segíthet.

A rendszer nem az uzsorások ellen véd, az ugyanis büntetőjogi kategóriába esik, de segít abban, hogy ne kelljen uzsoráshoz fordulni - fogalmazott Rétvári Bence. A tervezetben meghatároznak továbbá egy minimum és egy maximum adósságot (annak érdekében, hogy elkerüljék a visszaéléseket), ezek összegéről azonban még nem döntöttek. Az alsó határ valószínűleg néhány százezer forint lesz.

A tervezet szerint - a skandináv modellhez hasonlóan - a csődvédelmet mindenki csak egyszer vehetné igénybe.
Rétvári Bence beszámolt arról is, hogy a tervek szerint minden megyében és járásban megfelelően képzett kormánytisztviselő lesz, akik csődbiztosként is bevethetőek.

Ezeknek az embereknek megfelelő jogi, közgazdasági és pénzügyi ismeretekkel kell rendelkezniük, de fontos hogy szociális végzettségük is legyen- jegyezte meg az államtitkár. Megjegyezte azt is, még nem eldöntött, hogy kezdetben hány csődbiztost képeznek ki, miután nem tudják mekkora lesz az igény.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com