Révész Máriusz: újraosztották a kisvasutak fejlesztési forrásait

Újraosztották a tavaly decemberben a kisvasutak turisztikai célú fejlesztésére jóváhagyott 10 milliárd forintot, ezzel a kormány újabb lépést tett a keskeny nyomtávú kisvasutak közlekedésbiztonságának javításáért, infrastruktúrájának fejlesztéséért - hangsúlyozta Révész Máriusz, kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.Felidézte, hogy tavaly decemberben a turisztikai célú keskeny nyomtávú kisvasutak fejlesztésére a kormány 10 milliárd forintot hagyott jóvá a MÁV-nak, a legújabb kormányhatározatban ezt az összeget újraosztották, ezzel a fenntartó, üzemeltető erdészeteknek, önkormányzatoknak, a Győr-Sopron Ebenfurti Vasútnak (GYSEV) is biztosítanak lehetőséget.

A kormánybiztos felsorolta, hogy a 10 milliárd forintból 6 milliárd forint jut az erdészeteknek, 1,4 milliárd forint a MÁV-nak, és 2,5 milliárd forint a többi fenntartó által üzemeltetett kisvasutaknak. A forrást a pályák megújítására, járműkorszerűsítésre, köztük prototípus kialakítására, illetve kisvasúti vonalhosszabbítás tervezésére lehet fordítani.


Révész Máriusz hangsúlyozta, hogy az elmúlt évtizedekben alig jutott forrás a kisvasutak karbantartására, a járművek elhasználódtak, beavatkozás nélkül 1-2 éven belül balesetveszélyessé válhatnának a kisvasutak, ezért döntött a kormány a 10 milliárd fejlesztési forrásról. A kormánybiztos példaként említette, hogy első ütemben 2017-2018-ban megújulnak a MÁV gyermekvasúti, a GYSEV nagycenki, a lillafüredi, a gyöngyösi és a királyréti állami erdei vasutak, a kemencei erdei múzeumvasút, a debreceni Zsuzsi erdei vasút és a balatonfenyvesi gazdasági vasút pályája és járművei. A kisvasúti mozdonyok, vagonok prototípusainak fejlesztésére 700 millió forint ad a kormány.


A kormány döntött arról is, hogy elkészítteti a kisvasúti fejlesztésre vonatkozó terveket is. Megtervezik a balatonfenyvesi kisvasút Csisztafürdőig tartó szakaszát, a nagycenki kisvasút meghosszabbítását Fertődig, a kemencei és a királyréti vonal folytatását, illetve a Vál-völgyi kisvasút továbbvezetését Bicskéig, Lovasberényig, a lillafüredi pályarekonstrukciót, és elkészül a Nyíregyháza-Sóstó szakasz megvalósíthatósági tanulmánya. A tervek kidolgozása után dönt majd a kormány, legkorábban 2018 végén, a megtervezett fejlesztéséről, a munkák ütemezéséről - közölte a kormánybiztos.


Újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy a Vál-völgyi kisvasút meghosszabbításának tervezésére 240 millió forintot szánnának. Ha a tervek megvalósulnának, azzal a felcsúti kisvasút összekapcsolódna a jelentős idegenforgalmat lebonyolító velencei térséggel. Révész Máriusz kiemelte, hogy a turisztikai vonzerőt jelentő fejlesztésektől az utasszám további növekedését várják. A magyarországi 21 kisvasúton 2016-ban 1,38 millióan utaztak, ami az előző évhez képest 14,8 százalékos növekedés.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com