Rezsicsökkentés – A munkacsoport további díjmérséklésen dolgozik

Július 1-jétől hat tétel díja mérséklődött a rezsicsökkentés keretében, a kormánypártok munkacsoportja azonban nyáron is dolgozik az energiaárak további mérséklésének lehetőségén – mondta Németh Szilárd, a Fidesz rezsicsökkentésért felelős országgyűlési képviselője hétfőn sajtótájékoztatón. Azt mondta, az eddig életbe lépett díjcsökkentések egy átlagos családnak évente mintegy 95-100 ezer forintos megtakarítást eredményeznek.

rezsicsökkentésA munkacsoport-vezető közölte: még a fűtési szezon, vagyis október 15-e előtt csökkentenék a gáz, a villany valamint a távhő árát minimum 10, de akár 20 százalékkal is.
Beszámolt arról, hogy a kormány és a Fidesz munkacsoportját igen sokan keresik meg levélben, további díjcsökkentést kérve, ezért a jövőben vizsgálni fogják azt is, hogyan mérsékelhető a temetkezés költsége.

Vidéki polgármesterek és képviselők pedig azt javasolták: a tűzifa árával is foglalkozzon a kormányzat – közölte Németh Szilárd, aki ezzel kapcsolatban azt mondta, vagy hatósági árassá tennék ezt, vagy más formában érnék el, hogy a tüzépeken kapható fát olcsóbbá tegyék. Az erdőgazdaságok állami kézben vannak, így elképzelhető, hogy saját hatáskörben megoldható a kérdés - jegyezte meg.

Németh Szilárd hangsúlyozta: az eddig életbe lépett kilenc csökkentés egy átlagos családnak évente mintegy 95-100 ezer forintos megtakarítást eredményez.
Emlékeztetett: július 1-jétől csökken a víz- és csatornaszolgáltatás, a szemétszállítás, a szippantás, a PB-gáz és a kéményseprés díja. A díjcsökkenések különböző mértékűek az ország egyes részein – tette hozzá -, a kéményseprés például Budapesten átlagosan 44 százalékkal kerül majd kevesebbe.
Beszámolt arról is: a jövőben erősíteni kívánják a fogyasztóvédelmi hatóságot is, hogy hatékonyabban ellenőrizhesse a szolgáltatókat.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com