Rezsicsökkentés - Fogyasztóvédelmi bizottság: sok probléma került felszínre

rezsicsökkentésA rezsicsökkentés következtében sok fogyasztóvédelmi probléma került felszínre - közölte Németh Szilárd, a Fidesz rezsicsökkentésért felelős politikusa kedden Budapesten az MTI-vel.

Az országgyűlési képviselő, a parlament fogyasztóvédelmi bizottságának tagja a testület keddi ülése után elmondta, ezt a véleményt azt követően fogalmazta meg a bizottság, hogy meghallgatta az energiaszolgáltatók és a területen működő hatóságok képviselőit.
Megjegyezte: a gondok megfogalmazása a rezsicsökkentés egyik "pozitív mellékhatása", az emberek ugyanis a rezsicsökkentés kapcsán elkezdtek a saját ügyeikkel foglalkozni.

Emlékeztetett: a kormány és a Fidesz-KDNP-frakció azt vállalta programjában, hogy a magyar gazdaság függetlenségét és a magyar családok érdekeit szolgája. A rezsicsökkentés mindkét kritériumnak eleget tesz - húzta alá.
Megerősítette, hogy november 1-jétől a villanyáram, a gáz és a távfűtés ára tovább csökken, 11,1 százalékkal. Az emberek tehát 20 százalékkal kapják olcsóbban ezeket a szolgáltatásokat a múlt év decemberi árakhoz képest.

Simon Gábor (MSZP), a bizottság elnöke újságírók előtt elmondta: az MSZP támogatta, hogy csökkenjenek a családok terhei, a rezsicsökkentést is támogatta. Kiemelte: nem támogatják viszont, hogy a rezsicsökkentés eredményeként a szolgáltatók költségcsökkentéseinek terhei a lakosságnál jelenjenek meg.

A bizottsági elnök pártja nevében felszólította a kormányt és a Fidesz-KDNP-frakciót, hogy tegyenek meg mindent azért, hogy ne a kiskeresetűek, ne a kisnyugdíjasok, ne a családok viseljék a szolgáltatók terheit.
Simon Gábor a bizottság elnökeként azt javasolta: folyamatos ellenőrzés eredményeként évente készüljön hatósági jelentés, amely a kormány, az Országgyűlés, valamint a fogyasztóvédelmi bizottság számára világos visszajelzést ad az aktuális helyzetről, és így a testület a felmerülő hibák javításában részt vállalhat.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Kivonul Magyarországról a Sameday futárszolgálat

Kivonul Magyarországról a Sameday futárszolgálat

Kivonul Magyarországról a Sameday futárszolgálat, miután meghiúsult az Osztrák Posta leányvállalatával, az Express One-nal tervezett összeolvadása - közölte a román anyacég PR osztálya az MTI-vel pénteken.

Agrárkamara: tévhit, hogy a mezőgazdasági termelőket is védő jégkármérséklő rendszer aszályt okozhat

Agrárkamara: tévhit, hogy a mezőgazdasági termelőket is védő jégkármérséklő rendszer aszályt okozhat

Tévhit, hogy az Országos Jégkármérséklő Rendszer (JÉGER) okozza az aszályt - szögezte le ismételten a rendszert működtető Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).

Nébih: biztonságosan fogyaszthatók a hazai termésű almák

Nébih: biztonságosan fogyaszthatók a hazai termésű almák

Biztonságosan fogyaszthatók a hazai termésű almák, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a területi élelmiszerlánc-felügyeleti szervek folyamatosan kiemelt figyelemmel és magas mintaszámmal ellenőrzik az almák növényvédőszer-maradék tartalmát.

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

http://ujhazak.com