RHK: stabil a kőzetszerkezet a tervezett nagy aktivitású hulladéktároló helyén

Kedvező eredménnyel zárultak az idei kutatómunkák a Nyugat-Mecsekben, a Radioaktív Hulladékokat Kezelő (RHK) Kft. szakemberei nem találtak kizáró okot egy majdani, nagy aktivitású hulladéktároló kialakítására.Radioaktív Hulladékokat KezelőKereki Ferenc, az RHK ügyvezető igazgatója a Baranya megyei Bodán, a lakosság informálását szolgáló szombati Tájoló Nap nyitó sajtótájékoztatón elmondta, hogy június közepén fejeződött be annak a nagyjából 700 méter hosszú és 2-6 méter mély kutatóároknak a kialakítása, amelynek segítségével pontosabb információkat kaptak a nyugat-mecseki térségről.

Az elsődleges eredmények szerint a környéken stabil a kőzetszerkezet, a vizsgált részen az utóbbi százezer évben nem zajlottak le komolyabb felszín alatti mozgások.

Emellett a 2014-ben lezajlott fúrások tanúsága szerint a kőzet jó vízzáró tulajdonságokkal bír.

Ez a két szempont igen fontos egy mélységi, nagy aktivitású hulladékok befogadására szolgáló tároló helyszínének kiválasztásánál - részletezte. Az eredmények összesítése után, szűkítve az érintett területen, újabb kutatásokba kezdenek.

A RHK Kft. tevékenységéhez - így a nyugat-mecseki kutatási programhoz is - a Központi Nukleáris Pénzügyi Alap biztosítja a fedezetet. Mint a sajtótájékoztatón elhangzott: az idei feladatok teljes költsége - beleértve a kutatóárok kialakításának ez évi munkálatait is - mintegy 400 millió forint.

A tizenharmadik Tájoló Napon Kovács Győző, Boda polgármestere, a Nyugat-Mecseki Társadalmi Információs Ellenőrzési és Településfejlesztési Önkormányzati Társulás elnöke azt mondta, hogy habár még évtizedek választják el őket attól, hogy a kedvező kutatási eredmények és a lakosság támogatásának megléte esetén elindulhasson egy tároló építése, már most fontos a rendszeres tájékoztatás és az itt élő emberek érdekeinek képviselete.

Szakemberek még az 1990-es években választották ki a bodai térséget az ottani agyagkő mostanra már bizonyítottan világviszonylatban is ritka vízzáró tulajdonságai miatt, mint lehetséges helyszínt egy nagy aktivitású hulladéktároló létesítésére.

Akkor kezdődtek a földtani kutatások annak felmérésére, hogy a terület alkalmas lehet-e a Paksi Atomerőmű elhasznált fűtőelmeinek, illetve a hazánkban keletkezett nagy aktivitású radioaktív hulladékok végleges, biztonságos elhelyezésére.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com