Richter: változatlanok a kilátások az idei évre

A vártnál jobb első negyedéves eredmények ellenére nem változtat idei előrejelzésein a Richter Gedeon gyógyszergyár.

Bogsch Erik vezérigazgató csütörtöki sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy az első negyedév teljesítménye még nem jelzi előre a tendencia folytatódását az év hátralévő részére.

richter

Az árbevételt forintban és euróban is sikerült növelni az első negyedévben, az üzemi eredményt pedig egy egyszeri 3,5 milliárd forintos tétel növelte - fejtette ki.

A Richter februárban mintegy 5 százalékos, euróban számolt árbevétel csökkenést jelzett előre 2016-ra.
Ukrajnában, az egyéb FÁK-országokban, a kelet-európai országokban, valamint az Egyesült Államok piacán is visszaesés várható az idén, míg a nyugat-európai piacon, Kínában és Latin-Amerikában növekvő forgalommal számol a cég. Oroszországban rubelben kismértékben nőhet a bevétel, azonban a rubel további gyengülése jelentősen kihat a Richter teljesítményére.

Az első negyedévben árbevétel-növekedést ért el a Richter Oroszországban, Romániában és Lengyelországban, míg az amerikai piacon jelentősen visszaesett a forgalma. A nyugat-európai országokban euróban 7,1 százalékkal csökkent a forgalom. Ezzel kapcsolatban a vezérigazgató megjegyezte: általános negatív tendencia az orális fogamzásgátlók forgalmának csökkenése, részben mert az ezeket használó korosztály száma stagnál vagy csökken, részben pedig az egyéb fogamzásgátlási módszerek terjedése okozza. A Richter összforgalmának 34 százalékát teszik ki a nőgyógyászati termékek, beleértve a fogamzásgátlókat.

Oroszországban rubelben 24 százalékkal nőtt az árbevétel az első negyedévben, amiből mintegy 5 százalékot az áremelkedés tesz ki. Bogsch Erik szerint azonban az ország gazdaságára nézve továbbra sem jók az előrejelzések, a GDP az idén várhatóan csökken Oroszországban, és ez a vásárlóerőben is megmutatkozik. Ukrajnában szintén nőtt a forgalom az első negyedévben, azonban a politikai helyzet ott is változatlan.

Az első negyedévben elszámolt 3,5 milliárd forint egyszeri bevétellel kapcsolatban a vezérigazgató kifejtette: az a kínai vegyes vállalat 100 százalékának megvásárlásával kapcsolatban, a korábban tulajdonolt 50 százalékos részesedés valós értéken történő, számviteli átértékeléséből adódik.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com