Richter-vezérigazgató: 15-20 százalékos bevételnövekedés lehet idén

A Richter árfolyamhatástól megtisztítva, a korábbinál magasabb, 15-20 százalék közötti bevétel- és nettó nyereségnövekedéssel számol forintban az idén - mondta Orbán Gábor vezérigazgató a vállalat második negyedéves eredményeit értékelő sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.Hangsúlyozta, hogy a Vraylar néven kapható kiemelt készítmény (cariprazine) a vártnál jobban teljesít, ezért felfelé módosítottak a várakozásaikon. Az előző negyedév végén még 10 százalékos bevétel-, és nyereségnövekedéssel számoltak 2023-ra. Jelentős eredménynek nevezte, hogy a tervek szerint alakulnak az eredményeik, és még kedvező meglepetést is hozott a negyedév.
    

Kiemelte: négy, önmagában erős üzletág - nőgyógyászat, biotechnológia, neuropszichiátria, és generikus üzletág - alkotja a céget, ezt a legfrissebb a számok is alátámasztják. A nőgyógyászati innovációkkal folyamatosan megújul a portfóliójuk, a biotechnológiában is szemmel látható a növekedési potenciál, a magyar kutatók teljesítménye világszínvonalú - fejtette ki.
    

Azt is kiemelte, hogy az első fél évben a tisztított EBIT (kamatok, és nyereségadó-ráfordítások levonása előtti eredmény) 23,1 százalékkal nőtt, 111,2 milliárd forint lett. A mérföldkő bevétel 8,6 milliárd forintot tett ki a második negyedévben. A vezérigazgató elmondta, hogy az időszakban a külső tényezők kedvezőtlenül alakultak, közöttük az adózási környezet, vagy a devizaárfolyamok. Ugyanakkor a termékek iránt erős a bizalom, a rendelésállomány nőtt, a legtöbb piac teljesítménye is bővült - sorolta. A romló árfolyamkörnyezet okozta 49 milliárd forint veszteséget - amit a rubelárfolyam drasztikus romlása, a dollár gyengülése okozott - fele részben ellensúlyozta a román egységek értékesítéséből eredő nyereség, a kamatbevétel, és a fedezeti ügyletek.
    

Kitért arra, hogy a rendkívüli adók mértéke "rendkívüli": időarányosan 12,5 milliárd forint, egész évben várhatóan 29,8 milliárd forint lesz. Bogsch Erik, az igazgatóság elnöke ehhez hozzáfűzte, hogy az extraprofit adó jövő évre is marad, ami újabb jelentős tétel. Csaknem 70 milliárd forint 2022 óta a befizetésük, mindez a vállalat versenyképességét súlyosan lerontja - mondta.
    

Orbán Gábor megjegyezte: a gyógyszergyártók számára Magyarország az egyik legkedvezőtlenebb adózási környezet lett, ellentétben azzal, hogy legalább 15 évig a legkedvezőbb volt. További jogalkotás nélkül durván romlik a versenyképesség - mondta. Emlékeztetett: a Richter eladta a romániai nagy- és kiskereskedelmi üzletágát, a tranzakciót idén május 15-én lezárták, valamennyi pénzügyi kimutatásban 1-5 havi adatok szerepelnek. A tranzakció könyv szerinti érték feletti bevétele javította az eredményt.
    

A tervek szerint emelkedett az értékesítési és marketingköltség valamint a kutatás+fejlesztés (k+f) költsége is, utóbbi az árbevétel 9,5 százalékát teszi ki, és 10,4 százalékkal 22,2 milliárd forintra nőtt a második negyedévben. A fejlesztéseik a terveik szerint haladnak - ismertette a vezérigazgató. A péntek hajnalban közzétett jelentés szerint a Richter Gedeon Nyrt. az idén a második negyedévben 30,0 milliárd forint adózott nyereséget ért el, ami  az elemzői várakozásoknak megfelelően 61,1 százalékkal elmarad az előző év azonos időszakitól.


Az összes árbevétel a negyedévben 203,78 milliárd forint lett, 5,6 százalékkal nagyobb az egy évvel korábbinál. A vállalat az idén az első fél évben 69,04 milliárd forint adózott nyereséget ért el, ami 40,0 százalékkal elmarad az előző év azonos időszakitól, az árbevétel 413,43 milliárd forint lett, ami 14,5 százalékos növekedés.
    

A Richter részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek. Az elmúlt évben a legmagasabb árfolyama 9150 forint, a legalacsonyabb 7060 forint volt, a papír csütörtökön 35 forinttal, 0,39 százalékkal 8930 forintra erősödött.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com