Richter-vezérigazgató: az éves tervekkel összhangban alakul a teljesítmény

A Richter Gedeon Nyrt.-nél az éves tervekkel összhangban alakult az első félévi teljesítmény, így nem változtattak az idei várakozásaikon - mondta Orbán Gábor vezérigazgató a gyorsjelentést követő sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.Közölte: az idén az árfolyamhatások kiszűrésével mintegy 10 százalékos növekedést várnak mind a bevételekben, mind a tisztított EBIT-ben (kamatfizetés és az adózás előtti eredmény).

Hozzátette: kedvező negyedévet zártak, a gyógyszergyártás adta az árbevétel 98 százalékát. A gyógyszergyártás árbevétele 11 százalékkal 237,5 milliárd forintra nőtt a második negyedévben, ami 11 százalékos emelkedéssel 458 milliárd forintos árbevételt eredményezett az első fél évben.

A nőgyógyászati ágazat teljesítménye jelentősen gyorsult, 19 százalékkal bővült a második negyedévben, a hathavi árbevétel 12,9 százalékkal 168,8 milliárd forintra nőtt.

A növekedés nagy része a nyugat- és kelet-európai piacokról származott, minden kiemelt terápiás szegmens (meddőség-, menopauza- és endometriózis-kezelés) kétszámjegyű növekedést ért el mind a második negyedévben, mind a félévben, és még a fogamzásgátlás is magasabb értékesítést regisztrált az előző év azonos időszakához képest.

A generikus gyógyszerek ágazatának bevétele 7,7 százalékkal bővülve meghaladta a 130 milliárd forintot, a magas bázis és a gyengébb volumenek miatt lassult a növekedés a második negyedévben - jegyezte meg. A kutatás-fejlesztés ráfordításai 8 százalékkal nőttek, az árbevétel 11 százalékát tették ki idén az első fél évben.

Kovács László pénzügyi igazgató arról számolt be, hogy az árfolyamveszteség csökkentette a nettó profitot 2025 első hat hónapjában: míg tavaly 24,2 milliárd forint árfolyamnyereséget könyveltek el, idén 3,2 milliárd forintot az azonos időszakban. A nettó kamatbevétel 2,5 milliárd forint volt, míg az egyéb pénzügyi tételek, főként származtatott ügyletek 6,5 milliárd forinttal járultak hozzá a nyereséghez.

Orbán Gábor ismertette: az utóbbi időben az amerikai vámokkal kapcsolatos bejelentések hektikusak, végleges döntés még nincs, ugyanakkor az európai gyógyszeripar versenyképessége tovább romlik, már a globális minimumadó miatt is. Közben keresik a lehetőséget a kormánnyal a magyar gyógyszeripar támogatására, folyamatosan konzultálnak.

Megjegyezte: nehéz helyzetet teremt egy versenytárs gödöllői beruházása, állami támogatással, amely 150 biotechnológust tervez alkalmazni, akiket jelenleg a Richter foglalkoztat. A Richter a Pananginra vállalt önkéntes árcsökkentést, más termék bevonására nincs lehetőségük a magyar piacon forgalmazott termékkör miatt. Idén nem terveznek új akvizíciót bejelenteni, ugyanakkor figyelik a célpontokat - válaszolta újságírói kérdésekre.

A Richter Gedeon Nyrt. konszolidált árbevétele az első fél évben 465,5 milliárd forint lett, 10,9 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. Az adózott eredmény 2025. első fél évben 120 milliárd forint volt, ami az árfolyamnyereségek hiánya miatt 13 százalékkal alacsonyabb az előző évhez képest. A Richter részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek. Az elmúlt évben a legmagasabb árfolyama 11 260 forint, a legalacsonyabb 9500 forint volt.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com