Románia legnagyobb részvényjegyzését eredményezte a Hidroelectrica energiavállalat tőzsdei bevezetése

Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti: Románia történelmének eddigi legnagyobb részvényjegyzése fejeződött be kedden, amikor a Bukaresti Értéktőzsdén (BVB) lezárult a nyilvános ajánlattétel a Hidroelectrica energiavállalat részvényeire - közölte a Mediafax hírügynökség.A kisebbségi tulajdonos, a - kommunizmus idején államosított ingatlanok tulajdonosainak kárpótlására létrehozott - Proprietatea Alap a vízierőműveket működtető Hidroelectrica 78 millió részvényét kínálta eladásra mintegy 8,8 milliárd lej (667 milliárd forint) értékben.
    

A június 23-án indult nyilvános ajánlattétel csaknem ötszörös túljegyzéssel zárult a kisbefektetők körében, akik - a nekik szánt 11,7 millió részvény helyett - 55,75 millió részvényre adtak be jegyzési igényt, 6,2 milliárd lej értékben. Az intézményi befektetők is már az első napokban a nekik szánt részvénycsomag egészét lefedő vételi ajánlatot tettek - írta a román hírügynökség.
    

A Hidroelectrica papírjaival július 12-én indul a kereskedés a BVB-n. A Ziarul Financiar című pénzügyi lap szerint a nagy érdeklődést figyelembe véve várhatóan a kisbefektetők az áruba bocsátott részvénycsomag 20 százalékát vásárolhatják majd meg az eredetileg tervezett 15 százalék helyett. A Hidroelectrica tőzsdei bevezetése az ING Bank Romania közgazdásza szerint a lej átmeneti megerősödését idézheti elő. Az Agerpres hírügynökség által idézett Valentin Tataru ugyanis azt valószínűsíti, hogy a több mint 1 milliárd eurónyi befektetés "új pénz" a román piacon, ezért a lej iránti kereslet a jelenleg 4,95 lejes euróárfolyamot lenyomhatja 4,92 lejig a részvényvásárlás időszakában. Az elemző ugyanakkor arra számít, hogy a román fizetőeszköz év végéig 5,02 lej körüli euróárfolyamig fog gyengülni.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com