Romániában csökkent egyes az alapélemiszerek ára az árrést korlátozó kormányrendelet nyomán

Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti: Romániában csökkent egyes alapélelmiszerek átlagos fogyasztói ára, amióta hatályba lépett az árrést korlátozó sürgősségi kormányrendelet - közölte hétfőn a versenytanács.A júniusi átlagárakhoz képest a legnagyobb mértékben a zöldség- és gyümölcsfélék estében csökkentették áraikat az áruházláncok augusztus 1-jétől. A szőlő ára átlagosan 34 százalékkal csökkent, ezt követi a szilva (30 százalék), a burgonya (28,4 százalék), a kaliforniai paprika (27,5 százalék), a kápia paprika (25,6 százalék), a sárgarépa (24,2 százalék) és a sárgadinnye (22,2 százalék) - idézte az Agerpres hírügynökség a versenytanács közleményét.
    

A hús átlagára 12,1 százalékkal, a tejtermékeké 12,3 százalékkal mérséklődött augusztus 1-jén júniushoz képest. A friss hazai tej most csak 5,3 százalékkal lett olcsóbb, miután májusban jelentősebb, 20 százalékos árcsökkenést vezettek be az áruházláncok a feldolgozók és a kiskereskedők fél évre szóló önkéntes árkedvezmény-megállapodásának megfelelően.
    

"A vizsgálat során egyes termékeknél - például görögdinnye, csirkeszárny, hagyma és kápia paprika esetében - 40 százalékot meghaladó árcsökkenést is tapasztaltunk egyes boltokban, a sárgarépánál, szilvánál, szőlőnél és burgonyánál pedig akár 50 százalékról beszélhetünk egyes kiskereskedelmi láncok esetében" - mondta Bogdan Chiritoiu, a versenytanács elnöke.
    

A többi alapélelmiszer - a kenyér, az olaj, a tojás, a cukor és a kukoricadara - esetében is árcsökkenést tapasztaltak. A kereskedelmi árrés korlátozásával megcélzott termékek közül csak az almánál volt 3,6 százalékos drágulás, amit a szezonalitással - az őszi almaszürettel - magyarázott a versenytanács. A román kormány 17 alapélelmiszer árának korlátozása érdekében június végén elfogadott sürgősségi rendelete augusztus elsején lépett hatályba. A jogszabály a következő három hónapban 20 százalékra korlátozza a feldolgozók és a kiskereskedők által alkalmazható megengedett árrést, a nagybani forgalmazók pedig (az adásvételek számától függetlenül) együttesen legfeljebb 5 százalékos haszonkulcsot számolhatnak fel.
    

A rendelet meghatározott összetételű és kiszerelésű fehér kenyérre, friss tehéntejre, "telemeára" (román sajtféleség), joghurtra, búzalisztre, kukoricadarára, tojásra, napraforgóolajra, csirkehúsra, sertéshúsra, friss zöldségre, gyümölcsre, burgonyára és cukorra vonatkozik. Hatályának esetleges meghosszabbításáról a tapasztalatoktól  függően a három hónapos időszak végén döntenek.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com