Romániai jelenlétének 25 éves évfordulóját ünnepli a Mol
Romániai jelenlétének 25. évfordulóját ünnepli a Mol, amely eddig 200 millió dollárt fektetett be a kiskereskedelmi hálózat és logisztikai rendszer szerves bővítésébe, korszerűsítésébe - közölte kedden a Mol Románia.
Az MTI bukaresti irodájához eljuttatott közlemény emlékeztetett, hogy negyed évszázaddal ezelőtt Nagyszalontán nyílt meg az első benzinkút, azóta 234 töltőállomásból álló hálózatot működtetnek. A Mol időközben felvásárolt két fontos piaci szereplőt, 2004-ben a Shell töltőállomásait, majd 2014-ben egy regionális tranzakció keretében az olasz Eni által Romániában birtokolt Agip benzinkutakat.
A vállalat a partiumi Mezőtelegden és a dél-romániai Gyurgyevóban (Giurgiu) két üzemanyagraktárt, Mezőtelegden egy autógáz-terminált, valamint kenőanyag és petrolkémiai részlegeket működtet. A Mol Románia több mint 250 közvetlen alkalmazottja mellett több mint 2700 személy dolgozik a töltőállomásokon.
Kiemelték: a vállalat átfogó átalakulási folyamaton megy keresztül, a cél, hogy az üzemanyag-kiskereskedelmen túlmutatóan teljes körű mobilitási szolgáltatóvá váljon a Mol-csoport fejlesztési stratégiájával összhangban. A közlemény Ratatics Pétert, a Mol-csoport fogyasztói szolgáltatásokért felelős ügyvezető igazgatóját idézte, aki elmondta, hogy a romániai üzleti tevékenység és a román piac nagyon fontos pillér a Mol-csoport számára, és továbbra is nagy fejlődési és növekedési lehetőségeket látnak benne.
Az MTI bukaresti irodájához eljuttatott közlemény emlékeztetett, hogy negyed évszázaddal ezelőtt Nagyszalontán nyílt meg az első benzinkút, azóta 234 töltőállomásból álló hálózatot működtetnek. A Mol időközben felvásárolt két fontos piaci szereplőt, 2004-ben a Shell töltőállomásait, majd 2014-ben egy regionális tranzakció keretében az olasz Eni által Romániában birtokolt Agip benzinkutakat. A vállalat a partiumi Mezőtelegden és a dél-romániai Gyurgyevóban (Giurgiu) két üzemanyagraktárt, Mezőtelegden egy autógáz-terminált, valamint kenőanyag és petrolkémiai részlegeket működtet. A Mol Románia több mint 250 közvetlen alkalmazottja mellett több mint 2700 személy dolgozik a töltőállomásokon.
Kiemelték: a vállalat átfogó átalakulási folyamaton megy keresztül, a cél, hogy az üzemanyag-kiskereskedelmen túlmutatóan teljes körű mobilitási szolgáltatóvá váljon a Mol-csoport fejlesztési stratégiájával összhangban. A közlemény Ratatics Pétert, a Mol-csoport fogyasztói szolgáltatásokért felelős ügyvezető igazgatóját idézte, aki elmondta, hogy a romániai üzleti tevékenység és a román piac nagyon fontos pillér a Mol-csoport számára, és továbbra is nagy fejlődési és növekedési lehetőségeket látnak benne.
(Forrás: MTI)


Hozzászólások