Rontották idei német növekedési előrejelzésüket a vezető kutatóintézetek

Jelentős konjunkturális lehűlést jelez Németországban az idei évre a vezető német gazdaságkutató intézeteknek a német szövetségi gazdasági minisztérium megbízásából készített közös prognózisa.Az intézetek közös tavaszi prognózisa az idei évre 0,8 százalékos német GDP-növekedést jelez előre, lényegesen kisebbet a tavaly őszi prognózisban kilátásba helyezett 1,9 százalékos GDP-növekedésnél. A növekedési ütem azonban 2020-ra 1,8 százalékra erősödik majd.

   
"Végéhez ért a több éve tartó fellendülési szakasz" - foglalta össze a tanulmány megállapításait a hallei IWH gazdaságkutató intézet makrogazdasági kutatási igazgatója és helyettes elnöke Oliver Holtemöller. Megjegyezte ugyanakkor, hogy az intézetek elenyészőnek tartják a recesszió bekövetkezésének kockázatát. Ezzel összhangban emelték meg 1,8 százalékra a jövő évi GDP-növekedési előrejelzésüket az idei 0,8 százalékról.
    

Az intézetek közös előrejelzése szerint a foglalkoztatottak száma az ideihez képest jövőre növekszik Németországban, a munkanélküliek száma csökken, a munkanélküliségi ráta pedig az idei 4,8 százalékról 2020-ra 4,6 százalékra mérséklődik. Az infláció eközben az idei 1,5 százalékról 1,8 százalékra emelkedik. Az idei német GDP-növekedési prognózis rontását a tavaly őszi előrejelzéshez képest a tanulmány belső, illetve világgazdasági konjunkturális kockázatok fokozódására vezeti vissza.


A világgazdasági konjunkturális kilátásokat a kutatóintézetek szerint az amerikai-kínai kereskedelmi konfliktus, valamint a rendezetlen Brexit árnyékolja be. A németországi belső konjunkturális kockázatokat pedig a képzett szakemberek hiányában, a beszállítói láncok fennakadásaiban, valamint az autóipari ágazat specifikus nehézségeiben véli felismerni a tanulmány.
    

A tanulmányt a berlini DIW, a müncheni ifo Institut, a kieli IfW, a hallei IWH és az esseni RWI gazdasági kutatóintézetek szakemberei közösen készítették.
http://gemeinschaftsdiagnose.de/wp-content/uploads/2019/04/GD_F19_Langfassung_20190404.pdf


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Nébih: biztonságosan fogyaszthatók a hazai termésű almák

Nébih: biztonságosan fogyaszthatók a hazai termésű almák

Biztonságosan fogyaszthatók a hazai termésű almák, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a területi élelmiszerlánc-felügyeleti szervek folyamatosan kiemelt figyelemmel és magas mintaszámmal ellenőrzik az almák növényvédőszer-maradék tartalmát.

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

http://ujhazak.com