Roszatom: a szankciók nem érintik a török beruházást

Törökországban az új paksi atomerőművi blokkokhoz hasonló orosz technológiával készülő Akkuyu Atomerőmű építését nem érintik az Oroszország elleni szankciók, a Roszatom külföldi partnerei a szerződés szerint teljesítenek - hangsúlyozta Dmitrij Romanyec, az atomerőművet építő projektcég, a Roszatom tulajdonában lévő Akkuyu Nuclear igazgatóhelyettese pénteken magyar újságíróknak az építkezés bejárásán.Kiemelte, a világon jelenleg megvalósuló legnagyobb atomerőművi beruházás keretében 4 blokkot épít egyszerre a Roszatom, amelyek elkészülte után évente 35 milliárd kilowattóra áramot termelnek, Törökország áramszükségletének 10 százalékát adják. Kifejtette, a 4 blokk a Paks II Atomerőműhöz hasonló, VVER-1200-as blokkal épül meg a 2010. május 12-én Ankarában kötött török-orosz kormányközi megállapodás alapján. A beruházás Törökország déli részén, Mersin tartományban a Földközi-tenger partján készül.
    

Dmitrij Romanyec - aki eddig orosz technológiát alkalmazó 5 atomerőmű 9 blokkjának építésében vett részt különböző vezetői beosztásban - kiemelte, Törökország első atomerőműve, az Akkuyu Atomerőmű az első olyan orosz projekt lesz külföldön, amelyet  teljes egészében a Roszatom finanszíroz. Az orosz vállalat építi, üzemelteti, a termelt áramot értékesíti, az üzemidő végén pedig lebontja az atomerővet, és a környezetet az eredeti állapotába állítja vissza.
    

A 60+20 év üzemeltetési időre tervezett Akkuyu Atomerőmű 20 milliárd dollár beruházással valósul meg. A kivitelezés során 400 helyi alvállalkozóval dolgoznak - akik további helyi beszállítókat vesznek igénybe -, és többségében helyi építőanyagot vásárolnak. A helyi alvállalkozók 6,5 milliárd dollár értékű megbízást kaphatnak, miután a Roszatom vállalta, hogy 40 százalékban helyi vállalatok termékeit és szolgáltatásait veszi igénybe. Ebből eddig 3,2 milliárd dollár értékű helyi megrendelés valósult meg - mondta Dmitrij Romanyec.
    

Hozzátette, az atomerőmű 4 blokkját egyszerre építik, ami rendkívül pontos munkaszervezést, logisztikai feladatot jelent. Példaként említette, hogy tengeren érkeznek az erőmű területén létrehozott kikötőbe a berendezések, eszközök, anyagok. A világ 5 legnagyobb darujából 2 ezen az építkezésen dolgozik. Az 1-es blokk kivitelezése 2018. április 4-én, a 2-es blokk építése 2020 áprilisában, a hármas blokké 2021 márciusában kezdődött, a 4-es blokk építését pedig már előkészítették, "az első adag beton kiöntésre vár" - érzékeltette az indulás közeledtét Dmitrij Romanyec.
    

A Roszatom szakembere elmondta, már megszerezték az építkezéshez szükséges engedélyeket, a beruházás a tervezett ütem szerint halad, a nap 24 órájában folyik a munkavégzés minden nap. A területen 20 ezer ember dolgozik, 80 százalékuk török alkalmazott, 20 százalékuk orosz, belorusz, ukrán, azerbajdzsáni, kazah és üzbég szakember. Az első blokk építési, szerelési munkálatai 2023-ra készülnek el, a szerződés szerint 2025-ben kezdi meg a kereskedelmi üzemet, ezt követően évente adják át az újabb blokkokat.
    

A beruházásnak köszönhetően a környék lakossága jelentősen növekszik. A Roszatom finanszírozásában eddig 220 török atomenergetikai mérnököt képeztek ki orosz egyetemeken, számukat 700-ra szeretnék növelni, munkájukra pedig az üzemeltetésben számítanak. A képzési lehetőség iránt óriási az igény, átlagban egy meghirdetett helyre 78-an jelentkeznek - sorolta Dmitrij Romanyec.
    

Megjegyezte, Törökország nemcsak atomerőművet kap, hanem a Roszatommal való együttműködésnek köszönhetően egyéb nukleáris kompetenciát is szerez. Hangsúlyozta, a beruházáson a koronavírus járvány alatt is folyamatosan tudtak dolgozni az egészségügyi intézkedéseknek köszönhetően. A projekt kivitelezéséért felelős igazgatóhelyettes kérdésre válaszolva elmondta, hogy számítások szerint az Akkuyu Atomerőmű beruházás 15 év alatt térül meg.


Ez idő alatt az itt termelt áramot a török állam veszi meg, az 1-es és a 2-es blokkban termelt áram 75 százalékát fix, 25 százalékát piaci áron, míg a 3-as és a 4-es blokkban előállított energia 30 százalékát adják fix, 70 százalékát piaci áron. A 15 éves megtérülést követően a megtermelt áram hasznából a török állam is részesülhet.
    

A beruházás magyar vonatkozásával kapcsolatban elmondta, hogy a Ganz Engeneering és Energetikai Gépgyártó Kft. mind a 4 török blokkhoz összesen 16 szivattyút gyárt Budapesten az erőmű hűtőrendszeréhez. A Roszatom minősített beszállítói arra számíthatnak, hogy megfelelő teljesítés esetén harmadik országban is kaphatnak munkát atomerőművek építése során - tette hozzá Dmitrij Romanyec.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com