Ruszinkó Ádám: biztató eredmények a turizmusban

Bíztatóak a turizmus eredményei, az ágazat évek óta dinamikusan bővül - kommentálta a legfrissebb adatokat a Nemzetgazdasági Minisztérium turizmusért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatornán csütörtökön.

Ruszinkó Ádám kiemelte: a májusi növekedésnél is fontosabb, hogy az év első öt hónapjában 3,4 millió vendég csaknem 8 millió vendégéjszakát töltött el az országban, és 68 milliárd forintot költöttek el a szálláshelyeken. A vendégek száma 8, a vendégéjszakáké 6, a költés 10 százalékkal bővült - ismertette. A helyettes államtitkár emlékeztetett: csak májusban mintegy 20 milliárd forint volt a szállásdíj-bevétel az országban.

13

 

A Magyarországra érkezett turisták "küldő" országai között átrendeződés volt. Így például a múlt év végén és az idei év elején tapasztalható oroszországi válsághelyzet miatt kevesebb orosz turista érkezik Magyarországra.

A vendégéjszaka számokban a visszaesés mintegy 30 százalékos.

A múlt évben Magyarországra érkező turisták közül a legtöbben németek, osztrákok és oroszok voltak. Az idei elő öt hónapban viszont jelentősen emelkedett a brit turisták száma - 26 százalékos a bővülés a vendégéjszakák számát tekintve -, így most britek a második helyen állnak a németek mögött és az osztrákok előtt; negyedik helye az olaszok vannak az idén és csak ötödikek az oroszok a visszaesés miatt, de az orosz piac megtartása fontos Magyarország számára - mondta helyettes államtitkár.

Ruszinkó Ádám hangsúlyozta, hogy a turizmus szempontjából is fontos lehet egy olimpia megrendezése, de mindenképpen úgy kell az eseményt szervezni, hogy az elkészült létesítmények hosszú távon hasznosíthatók legyenek például a szálláshelyek bővítése szempontjából is.

Hozzátette: Magyarországnak turisztikai szempontból jó a híre. Példaként mondta, hogy az elmúlt tíz évben jelentősen nőtt a magyar főváros szálláskapacitása, és még így is igen kedvező a kihasználtság. Ez a kapacitás még tovább bővíthető, mivel 20 ezer férőhely még hiányzik Budapesten.

Ez a bővítés részben turistahajókkal is elképzelhető. De szóba jöhetnek a bővítés szempontjából - tekintettel a tervezett olimpiára - a kempingek, lakóautók, mobilházak is. Magyarország - és Budapest - számára továbbra is fontos, hogy fenn legyen a turizmus nemzetközi térképén, például az olimpia kapcsán. Ebből a szempontból például kedvező az évről-évre Magyarországon megrendezett forma 1-es futam, vagy a Red Bull Air Race - mondta a helyettes államtitkár.

A Nemzetgazdasági Minisztérium az idegenforgalmi statisztához fűzött kommentárjában kiemeli: a magyar turizmusban meghatározó szerepet betöltő SZÉP-kártya felhasználtsága 6,6 százalékkal magasabb értéket mutatott májusban. A SZÉP-kártya birtokosok több mint 2000 kereskedelmi szálláshelyen 1,8 milliárd forint értékben fizettek a pihenőkártyával, a minisztérium azonban arra is felhívja a figyelmet, hogy a SZÉP-kártya népszerűsége mellett láthatóan a magyar vendégek a fizetésükből is többet költenek belföldi utazásra.

Az év eddigi hónapjaihoz képest májusban kiegyenlítettebb volt a beutazó forgalom szerkezete, sem a növekedések, sem a visszaesések nem mutatnak olyan kiugró értékeket, mint korábban. A beutazó turizmusban kulcsszerepe van annak, hogy Magyarország egy nagyon jó ár-érték arányú utazási célpont, az utóbbi évek fejlesztéseinek köszönhetően folyamatosan tud újat, érdekeset és általában a vártnál is jóval többet nyújtani a látogatóknak - olvasható az NGM közleményében.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com