Saját részvények vásárlására adott felhatalmazást az OPUS GLOBAL közgyűlése az igazgatóságnak

Saját részvények vásárlására hatalmazta fel az OPUS GLOBAL Nyrt. igazgatóságát a társaság pénteki rendkívüli közgyűlése.A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett tájékoztatás szerint a felhatalmazás 18 hónapos időtartamra szól, a társaság által kibocsátott, legfeljebb a mindenkori alaptőke öt százalékának megfelelő darabszámú, egyenként 25 forint névértékű törzsrészvények megszerzésére.
    

A saját részvények megszerzésére visszterhesen vagy ellenérték nélkül, tőzsdei forgalomban, nyilvános ajánlat útján, vagy tőzsdén kívüli forgalomban is sor kerülhet. Visszterhes megszerzés esetén a legalacsonyabb ellenérték a Budapesti Értéktőzsde által nyilvántartott, a megállapodás megkötésének napját megelőző napra vonatkozó záróárfolyam szerinti összeg 30 százalékkal csökkentett összege lehet, míg a legmagasabb a megállapodás megkötésének napját megelőző napra vonatkozó záróárfolyam szerinti összeg 30 százalékkal növelt összege lehet.
    

A rendkívüli közgyűlésen új könyvvizsgálót is választott az OPUS GLOBAL, a társaság könyvvizsgálatát ezentúl a Quercus Audit Könyvvizsgáló és Gazdasági Tanácsadó Kft. látja el. Megbízatása a 2022. évi üzleti évről készített éves jelentés közgyűlés általi elfogadásának napjáig, de legkésőbb 2023. május 31-ig tart. Az OPUS GLOBAL Nyrt. részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában kereskednek. A papír 238 forinton zárt csütörtökön, az elmúlt egy évben a legmagasabb értéke 307,5, a legalacsonyabb 196,2 forint volt.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com