Schanda: a szakképzésben is jelentős változások lesznek június másodikától

Jelentős változások lesznek a szakképzésben június másodikától, ugyanis az intézmények vezetői döntenek arról, hogy hogyan folytatják az oktatást - közölte az MTI-vel Schanda Tamás.Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára kifejtette: a szakképzésben különösen fontos a gyakorlati tudás elsajátítása, és nagy különbségek vannak abban, hogy az egyes szakmákat mennyire lehet hatékonyan tanítani digitális távoktatási formában. "Az intézmények vezetői bírnak megfelelő információkkal arról, hogy miként lehet a lehető legjobban összehangolni a koronavírus-járvány visszaszorításával kapcsolatos intézkedéseket a gyakorlati oktatással" - mondta Schanda Tamás.

    
Hozzátette, a szakképző iskolák esetében az intézmények működésére, tanítási rendjére vonatkozó, az általános iskolákétól és gimnáziumokétól eltérő szabályozás teszi lehetővé a tanév hátralévő részében az elmaradt gyakorlati képzés részleges pótlását, illetve a nyári szakmai gyakorlatok előkészítését és megvalósítását.
    

Az államtitkár arról is beszélt, hogy a duális képzőhelyek egy része az eddigi helyzetben is tudta folytatni működését, mert meg tudta teremteni a biztonságos munkavégzés feltételeit, így a tanulószerződéssel rendelkező tanulók egy része az egészségvédelmi biztonsági előírások betartásával és biztosításával e cégeknél tudta, tudja teljesíteni a szakmai gyakorlatát.
   

 "Ugyanakkor több duális képzőhelyként is működő vállalat a járványügyi helyzetre tekintettel felfüggesztette működését, illetve nem fogad tanulót. A korlátozások általános enyhítése várhatóan javít ezen a helyzeten, de mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy a fiatalok megfelelő képzésben részesüljenek, lehetőség szerint a nyári gyakorlatok ne maradjanak el, vagyis ne kelljen ezeket a következő tanévben pótolniuk a tanulóknak" - tette hozzá.
    

Schanda Tamás elmondta, hogy a kormánynak kiemelten fontos a szakképzés. "Az országnak és a gazdaságának jó szakemberekre van szüksége. Ahhoz, hogy továbbra is eredményesek lehessünk, elengedhetetlen a szakképzés átalakítása, ezért ősztől egy megújult rendszerben tanulhatnak a fiatalok. Emellett az oktatók bérét is megemeljük, átlagosan 30 százalékkal, a tanulók pedig jelentős ösztöndíjakhoz juthatnak hozzá" - fejtette ki. "Továbbra is azt szeretnénk, hogy a magyar fiatalok a jövő nyertesei legyenek. Ehhez járul hozzá a szakképzés fejlesztése is" - jelentette ki az államtitkár.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com