Segítséget kérnek a vasúti árufuvarozók

A pályahasználati díjak átmeneti csökkentését kérik a vasúti árufuvarozók Palkovics László innovációs és technológiai minisztertől - írja pénteki számában a Világgazdaság.A vasúti árufuvarozó társaságok az általuk fizetett hálózat-hozzáférési díj (pályahasználati díj) 2020. március 1-jétől ez év végéig tartó csökkentését kérik Palkovics László innovációs és technológiai minisztertől.

Konkrétan a pályadíjak felártartalmának összesen 6,1 milliárd forintnyi elengedését szeretnék elérni.


Kérelmük egybecseng a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak mérséklését célzó uniós rendelettel - írja a lap a hazai vasúti árufuvarozók nevében küldött levelet ismertetve. A dokumentumot a Magyar Vasúti Egyesület (Hungrail) két elnökségi tagja és a szervezet árufuvarozási bizottságának elnöke írta alá, de a Hungrail elnöke nem, hiszen éppen a Homolya Róbert által vezetett MÁV Zrt.-hez tartozó VPE Kft. bevételei csökkennének a kedvezmény megadásával.

    
A levél szerint a járvány okozta gazdasági visszaesés miatt a hazai vasúti szektor idei teljesítménye 15 százalékkal, egyes szegmenseiben pedig akár 25 százalékkal is eshet. A helyzetet rontja, hogy a teljesítmény csökkenése miatt emelkednek a fix jellegű költségek, a kisebb volumen következtében nő az egy tonnára jutó hálózat-hozzáférési díj, végső soron pedig magasabbak lehetnek a fuvardíjak.
    

Az aláírók érvelése szerint más országok már léptek, vagy hamarosan lépnek. A levél szerint a kedvezményre vonatkozó esetleges hazai kormányzati döntéseket legkésőbb 2020. november elejéig kell meghozni. A lapnak Kovács Imre, a Rail Cargo Hungaria igazgatóságának elnöke elmondta, hogy a gazdasági visszaesés miatt 2020 első fél évében mintegy kétmillió tonnával csökkent a hazai vasúti teherforgalom, és miközben nem volt nagyobb javulás az év második felében sem, a vasútvállalatok állandó költségei nőttek. Az ágazatnak ezért sürgős segítségre van szüksége, a pályahasználati díj csökkentésével levegőhöz jutna, és megőrizné képességét a nemzetgazdaság logisztikai ellátására.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com