Sikeres évet zárt a KPMG Magyarország

Sikeres évet zárt a KPMG Magyarország: a tavalyinál 3,3 milliárd forinttal magasabb, 26,2 milliárd forint árbevétellel zárta a szeptemberben zárult, 2019-es üzleti évét - mondta Robert Stöllinger, a cég leköszönő vezérigazgatója sajtóbeszélgetésen kedden Budapesten.Robert Stöllinger hozzátette: a javuló eredményesség a magyar gazdaság növekedésével összhangban van. A szeptember végén zárult üzleti évben elért árbevételből 14,5 milliárd forint volt az export, a vállalat költségvetési befizetései idén már meghaladták a 7,5 milliárd forintot - mondta.

    
Kifejtette, hogy a legdinamikusabban fejlődő divízió a KPMG globális piacra dolgozó üzleti szolgáltató központja (KPMG Global Services Hungary), itt keletkezik a KPMG exportbevételének jelentős része is.

Az outsourcing és a szolgáltató központok fejlesztéseit támogató tevékenység az üzleti tanácsadási részlegen belül is kiemelkedő területnek számított. Ebben a szektorban a legnagyobb kihívások jelenleg, amelyben az ügyfelek a KPMG támogatást igénylik: a működési folyamatok standardizálása, a hatékonyság növelése, illetve az alacsonyabb szintű feladatok automatizálása és szoftverrobotokkal kiváltása - ismertette.
    

Robert Stöllinger értékelése szerint az üzletmenet számára a másik hajtóerőt a szabályozói változásoknak történő megfelelés jelentette. Az egyre összetettebb helyi és EU-s jogszabályok jelentős mennyiségű feladatot rónak a magyar vállalatokra, és azon belül is elsősorban a pénzügyi intézményekre. Az elmúlt évben a második pénzforgalmi irányelv, a PSD2, a - befektetők védelmének és a befektetési szolgáltatók transzparens működésének erősítését szolgáló- MIFID II, az azonnali fizetések rendszere és az IFRS17 meghonosítása voltak kiemelt témakörök az auditorok, illetve a tanácsadók számára - mondta.
    

A KPMG Magyarország 2019. október 1-től kinevezett új vezérigazgatója, Rózsai Rezső a jövőre nézve egyebek mellett a sokféle, de egyre inkább specializált tudással rendelkező szakértők együttműködésének erősítését, támogatását jelölte meg fontos feladatnak. Az új vezérigazgató arra hívta fel a figyelmet, hogy világ legnagyobb vállalatvezetői által megnevezett top üzleti kockázatok közül az első kettőre, a klímaváltozásra és a geopolitikai kockázatokra a vállalatoknak nincs közvetlen ráhatásuk.
   

A KPMG 1989-ben nyitotta meg budapesti irodáját. A könyvvizsgáló, üzleti és adótanácsadó társaság Magyarországon több mint 1400 munkavállalót, világszerte pedig összesen csaknem 200 ezer munkavállalót foglalkoztat, és több mint 150 országban nyújtanak szolgáltatásokat.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com