Sikeres félévet zárt az UBM Holding Nyrt.

Sikeres félévet zárt az UBM Holding Nyrt., a cégcsoport történetének legmagasabb 6 havi árbevételét és adózás utáni eredményét érte el. Az egy évvel korábbihoz képest árbevétele a 2022 július-decemberi első üzleti fél évben 33,8 százalékkal 123 milliárd forintra, adózott eredménye 48 százalékkal 1,898 milliárd forintra nőtt - közölte a cég szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján.Az ország legnagyobb takarmányalapanyag-kereskedője és piacvezető takarmánygyártó cégcsoportja továbbiakban is folytatni kívánja beruházásait és a nemzetközi terjeszkedést, és növelné a kisbefektetők arányát a tulajdonosi struktúrában.

Ez utóbbi érdekében az UBM részvények 1:20 arányú felosztását tervezik - írták.
    

A közlemény szerint a csoport árbevétele a tervek szerint évi 9-15 százalékkal nőhet 2023-2025-ben - a jelenlegi árkörnyezetet feltételezve -, és elérheti az évi 350 milliárd forintot az időszak végére. "A lezárt fél év eredményei alapján úgy látjuk, hogy az UBM Nyrt. és kapcsolódó leányvállalatai piaci helyzete stabil, az UBM a magyar mezőgazdaság megkerülhetetlen szereplője, első számú takarmánygyártója, a regionális terjeszkedés feltételei adottak, és elérhető az éves egymillió tonnás takarmánygyártás, valamint a kétmillió tonnás takarmány-alapanyag kereskedelem" - fogalmaztak.
    

A jelentés szerint regionális jelenlét alatt első körben a Kárpát-medence országait értik, azaz Magyarországon kívül Szlovákiát, Ukrajnát, Romániát és Szerbiát. További stratégiai célként jelölték meg Bulgáriát, Bosznia-Hercegovinát, Montenegrót, valamint Albániát. Ezen országokban még nem alakultak ki az intenzív állattartás feltételei, ez azonban az elkövetkező öt-tíz évben meg fog változni, ehhez dinamikusan csatlakozva ki lehet építeni azt az üzemhálózatot, amely az így keletkező takarmányigényt fedezni tudja - jegyezték meg.
    

A cégcsoport Magyarország mellett Romániában és Szlovákiában rendelkezik termelőüzemmel. Tavaly adták át új takarmánykeverő üzemüket a szlovákiai Hernádcsányban. A 6,7 millió eurós, részben pályázati forrásból megvalósult beruházásnak köszönhetően tizedével, évi 840 ezer tonnára növekedett a csoport takarmánygyártási kapacitása.
    

E fejlesztésnek is köszönhetően tovább bővülhet az UBM exporttevékenysége is; a társaság jelenleg 15 országba - elsősorban Olaszországba, Romániába és Ausztriába - exportál termékeket, ebből származik árbevételének mintegy 46,5 százaléka. A mintegy 390 alkalmazottal rendelkező UBM Csoport hét termelő telephellyel rendelkezik Szelestén, Környén, Tökön, Mátészalkán, Szentesen, Hernádcsányban és Kerelőszentpálon, központi irodája Pilisvörösváron található.
    

A jelentés alapján a cég saját tőkéje 2022. december 31-én mintegy 14 milliárd forintot tett ki. Az UBM részvényeit a BÉT standard kategóriájában jegyzik. Legutóbb 29 400 forinton kereskedtek velük, ez volt egyben az elmúlt egy év legmagasabb ára is, míg a legalacsonyabb 24 000 forintot tett ki.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com