Sikeres nyári szezont zárt a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. sikeres nyári szezont zárt, a látogatók száma az egy évvel korábbihoz hasonló volt, az árbevétel azonban több mint duplája lett a 2022-esnek és a tervezettnek is - közölte a társaság az MTI-vel.A három nyári hónapban a fürdők és strandok vendégforgalma meghaladta az 1,2 milliót, nagyjából megegyezően a 2022. évi látogatószámmal.

A június-augusztus közötti hónapok bevétele az idén több mint 6,6 milliárd forint volt, 125 százalékkal meghaladva 2022. azonos időszakit, és 116 százalékkal a tervezettet.
    

A július közepén berobbant és augusztus végén is tartó kánikula az idén nehezen induló strandszezon forgalmát jelentősen korrigálta. Hétvégi napokon a Palatinuson már a megszokott forgalom volt 6-7 ezer strandolóval, a fürdőzni vágyók száma hétköznapokon is túllépte a 4 ezret. Hasonló volt a helyzet minden strandon: Csillaghegyen, Rómain, Pünkösdfürdőn, a Paskálon és Pesterzsébeten is - írták.
    

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. augusztus végéig mintegy 2,66 millió vendéget fogadott létesítményeiben. A vendégszám 106,4 százalékkal haladja meg az első nyolc hónapban a tavalyi év azonos időszakit, a forgalom 15,4 milliárd forint volt, 16 százalékkal haladta meg a tervezettet. A történelmi fürdőket továbbra is döntően külföldiek látogatják, a vendégek közül átlagosan 80 százalék külföldi és 20 százalék belföldi. A nemzetközi megoszlás a korábbi időszakokhoz képest nem változott jelentősen, a legtöbb vendég Nagy-Britanniából, Olaszországból, Spanyolországból, Németországból érkezik.
    

Augusztus végéig mintegy 13 ezer Zsigmondy Klubkártyát váltottak a vendégek, így már több mint 21 ezer hazai fürdőző használja a kedvezményes lehetőséget a történelmi fürdőkben - tették hozzá.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com