Sikeresen zárult a Komárom-Esztergom megyei foglalkoztatási paktum
Lezárult a Komárom-Esztergom megyei foglalkoztatási paktum második üteme, melyben az Európai Szociális Alapból, valamint hazai forrásból csaknem 700 millió forintos támogatással valósultak meg hátrányos helyzetű álláskeresők elhelyezkedését támogató programok - mondta el szerdai sajtótájékoztatóján a kormánymegbízott.Kancz Csaba hozzátette, május végéig 564 embert vontak be a programba, főként alacsony iskolai végzettségű, illetve 50 év feletti, és tartósan munkanélküli álláskeresőket. Targoncakezelő, élelmiszer- és vegyiáru-eladó, munkavédelmi technikus, valamint bérügyintéző képzéseken 52 ember szerzett piacképes szakmát, mellyel el is tudtak helyezkedni.
A program három és fél éve alatt 470 foglalkoztatási támogatás indult el. A bér- és bérköltség támogatások 420 megyei kis- és középvállalkozót segítettek a munkaerőgondok megoldásában az építőiparban, valamint a kereskedelem, a járműjavítás és a vendéglátás területén. A megyei foglalkoztatás erősítéséhez a kezdeményezés 201 új egyéni vállalkozás indításával is hozzájárult. A projektet a kormányhivatal vezette, a megvalósításban közreműködött a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat, valamint az önkormányzat területfejlesztési társasága - ismertette a kormánymegbízott.
(Forrás: MTI)
Hozzászólások