Siófokon 3,9 százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma

Siófokon az idei szezont kiemelkedően jónak értékelte a helyi vállalkozókat tömörítő turisztikai egyesület a város legutóbbi testületi ülésén. Az önkormányzat adatai szerint nyár végéig csaknem elérte a 900 ezret a regisztrált vendégéjszakák száma, ami 3,9 százalékos emelkedés tavalyhoz képest.

Hegyi Károly, a helyi vállalkozókat tömörítő Siófoki Fürdőegylet Turisztikai Egyesület elnöke arról számolt be, hogy mindenki elégedett az idei szezon eredményeivel, ami a kedvező időjárás mellett a jó programkínálatnak is köszönhető.

A nyaralók 70-80 százaléka volt belföldi, és ha kis mértékben is, de emelkedett a külföldi vendégek száma.

3-siofok-naplemente

Siófokra a hagyományosnak mondható osztrák és német küldő piacok mellett egyre inkább a szomszédos országokból - Csehország, Szlovákia, Lengyelország és más keleti országok - érkeztek az üdülni vágyók, továbbá említésre méltó érdeklődés mutatkozott a skandináv és angol turisták részéről is. A város vendégkörét túlnyomó részben a családosok és a középkorúak jellemzik, de a környékbeli fesztiválok idején, valamint a hétvégeken nagy számban érkeznek a fiatalok.

Elmondta: az önkormányzati üzemeltetésű strandokon a belépőjegyekből a bevétel tavaly 70 millió forint volt, az idén pedig meghaladta a 130 millió forintot. A város tulajdonában lévő Galerius Fürdő forgalmára ugyanakkor kevésbé hatott kedvezően a hőségriadókban bővelkedő nyár, a létesítmény forgalma a nyár végéig 7 százalékkal csökkent az előző évhez képest.

Siófok életében régóta neuralgikus pont, hogy a város nyaranta a buliturizus fellegvárának számít.

Lengyel Róbert (független), Siófok polgármestere az MTI-nek elmondta, hogy a nyári buliturizmus kezelésének megreformálásáért megkezdődött az egyeztetés a város vezetése, az érintett vállalkozók, a területtulajdonosok, és a rendőrség között.

A sokat kritizált buliturizmust szeretnék visszaszorítani és ellenőrzött keretek közé terelni, miközben Siófok vigalmi negyedét európai szintűre fejlesztenék, fokozva a közbiztonságot - tette hozzá. A tervek egyebek közt arról szólnak, hogy a jövő szezontól rendezvényterületté nyilvánítják a fiatalok által leglátogatottabb területeket, ahová beléptető-pontokon keresztül lehet majd bejutni.

A testületi ülésen Király Richárd siófoki rendőrkapitány arról számolt be, hogy a rendőri erősítésnek is köszönhetően, érdemben javult a város közbiztonsága az idei szezonban. A nyáron több mint 300 bűncselekménnyel kevesebbet regisztráltak, mint korábban.

Nagyon jók az eredményei a térfigyelő kamerarendszer fejlesztésének, amit folytatni kell - fejtette ki a kapitány, aki szerint a város turisztikailag legfrekventáltabb területein a nyár elején bevezetett köztéri alkoholfogyasztási tilalomnak is érzékelhető volt a kedvező hatása.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com