Sorozatos versenyhivatali helyszíni kutatások folynak a tégla ágazatban

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) folytatta helyszíni kutatás-sorozatát a kerámia falazóelemek hazai piacán indított gyorsított ágazati vizsgálata keretében; a versenyhatóság a rajtaütések során országszerte gyűjtött forgalmazói adatokat a strukturális piaci problémák feltárásához.A GVH hétfői közleménye szerint nemrég indították meg gyorsított ágazati vizsgálatukat a kerámia falazóelemek hazai piacán, miután számos jelzés érkezett az érintett piaccal kapcsolatban. A versenyhatóság rajtaütés-sorozatba kezdett, amely a gyártók után a forgalmazói területen folytatódott az ország különböző pontjain.
    
A versenyhivatal szakemberei Győr-Moson-Sopron, Baranya, Jász-Nagykun-Szolnok és Bács-Kiskun megyében, illetve a fővárosban szálltak ki kis- és nagykereskedelmi vállalkozásokhoz annak érdekében, hogy információt szerezzenek az építőipari krízishelyzetet okozó esetleges visszásságok felszámolásának elősegítésére.
    

Az ágazati vizsgálat fontos eleme, hogy a hatóság feltárja a vizsgált piac teljes vertikumát, vagyis végigkísérhesse egy termék "életútját" a gyártótól a kereskedőn át egészen a fogyasztóig - jelezte a GVH. A vizsgálat külön kiterjed a közös beszerzési társulásokra és franchise rendszerekre. Ezek az építőanyag-kereskedőket tömörítő vállalkozások azért jöttek létre, hogy együttes piaci erejük révén, közös beszerzésekkel nagyobb kedvezményeket és versenyképes árakat harcoljanak ki a gyártóktól.
    

A versenyhatóság a helyszíni kutatások után, a gyorsított ágazati vizsgálat szűk határidején belül a piac esetleges strukturális problémáinak feltárásával és elemzésével folytatja munkáját - írták a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com