Sörszövetség: több sört értékesítettek tavaly a belföldi piacon

Hetvenhatezer hektoliterrel, 15 millió palackkal több, összesen 6,29 millió hektoliter sört értékesítettek tavaly az előző évhez képest a vezető sörgyárak a magyar piacon, 24 százalékkal nőtt a felsőkategóriás sörök eladása, emellett átlag feletti növekedést ért el az alkoholmentes és az ízesített sörök forgalma is - derült ki a Magyar Sörgyártók Szövetsége (MSSZ) által végzett sörpiaci elemzésből.A Sörszövetség az MTI-hez hétfőn eljuttatott, tavalyi évre vonatkozó értékelése a Magyarországon vezető öt sörgyártó - a Borsodi Sörgyár Kft., a Dreher Sörgyárak Zrt., a Heineken Hungária Sörgyárak Zrt., a Carlsberg Hungary Kft. és a Pécsi Sörfőzde Zrt.

- adatközlésével valósult meg.

    
Az elemzés szerint a prémium és szuper prémium sörök eladásának növekedése robbanásszerű volt, addig a középkategóriás termékek eladása csekély mértékben, mintegy 1 százalékkal csökkent, a gazdaságos, saját márkás sörök piacának szűkülése tovább gyorsult. Utóbbi termékek piacára a vezető gyártók tavaly már 8 százalékkal kevesebbet szállítottak.
    

Az ízesített sörök 317 ezer hektoliterre nőtt forgalma 5 százalékos bővülésnek felel meg, az alkoholmentes szegmens értékesítése újabb csúcsot döntött, a kategória mérete 116 ezer hektoliterre nőtt tavaly - írták. Kitértek arra is, hogy a szövetség tevékenysége kiterjed a sörkultúra és a minőségi sör népszerűsítésére is.


Tavaly folytatódott a szervezet "Sör mi több" nevű kezdeményezése, amely többek között a minőségi sörnek a magyar gasztronómiában betöltött tradicionális szerepét, a csapolt sör és a hozzá tartozó vendéglátás fejlődését kívánja erősíteni. A 2014-ben kezdődött munkának köszönhetően megállt a csapolt sör piaci részesedésének csökkenése, ez a kategória tavaly már stabilan 10 százalékot képviselt a szövetség tagvállalatai által értékesített sör mennyiségéből, forgalma 2018-ban 3,6 százalékkal nőtt.
    

Az öt vállalat általános forgalmi adó (áfa) befizetései 2017-hez képest közel 14 százalékkal nőttek tavaly és meghaladták a 30,5 milliárd forintot. A magyar sörgyárak 2018-ban is növekvő mértékben vették ki a részüket a közteherviselésből, összes adó- és járulékbefizetései meghaladták a 80 milliárd forintot. A költségvetési befizetéseken túl a szövetség tagvállalatai több százmillió forintot költenek önkéntesen is fenntarthatósági programokra, mint például az újratölthető üvegek széleskörű használatára, valamint az alumínium doboz csomagolások visszagyűjtésére és újrahasznosítására - közölte a szövetség.
    

A Magyar Sörgyártók Szövetségét, azaz a vezető hazai sörgyártók érdekképviseleti szervezetét 1992-ben alapították. A MSSZ tagja a brüsszeli székhelyű Európai Sörgyártók Szövetségének (Brewers of Europe).


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com