Spanyolországban 0,13 százalékkal nőtt a munkanélküliség júniusban

Spanyolországban 0,13 százalékkal, több mint ötezerrel nőtt a munkanélküliek száma júniusban - közölte a spanyol munkaügyi minisztérium csütörtökön.A munkaügyi központok adatai szerint az év hatodik hónapjában a nyilvántartott munkanélküliek száma meghaladta a 3,86 milliót, 2016 májusa óta nem volt ilyen magas. A szaktárca jelentésében rámutat a növekedési ütem lassulására, amely az elmúlt hónapban is érezhető volt, miután márciusban a koronavírus-járvány hatására hirtelen megugrott az állástalanok száma. Májusban 26 ezerrel, áprilisban 282 ezerrel, márciusban 302 ezerrel lett több a munkanélküli.

  
A minisztérium hangsúlyozta: a június hagyományosan kedvező hónapnak számít a foglalkoztatás szempontjából, az elmúlt több mint húsz évben eddig mindössze egyszer, 2008-ban fordult elő, hogy nem csökkent, hanem nőtt a munkanélküliség. A koronavírus-járvány következtében a spanyol kormány idén 19 százalékos munkanélküliségi rátára számít a tavalyi 13,8 után, amely jövőre 17,2 százalékra csökkenhet.
    

Spanyolországban több mint 249 ezer koronavírus-fertőzöttet azonosítottak eddig, ez a nyolcadik legmagasabb fertőzöttszám a világon. A vírus több mint 28 ezer ember halálát okozta. A járvány miatt március 15-e és június 21-e között szigorú korlátozásokkal járó szükségállapot volt érvényben. Számos termelőágazat leállt, bezártak egyebek mellett a vendéglátóhelyek, a szállodák, és néhány kivétellel az üzletek többsége is. A korlátozásokat május elején kezdték fokozatosan feloldani, az első üzletek 50 nap után nyithattak ki először, szigorú biztonsági előírások mellett.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com