Spanyolországban 16,2 százalékra nőtt a munkanélküliségi ráta a harmadik negyedévben

Spanyolországban a harmadik negyedévben 355 ezerrel, 10,5 százalékkal emelkedett a regisztrált munkanélküliek száma a második negyedévhez képest, amellyel a munkanélküliségi ráta 16,2 százalékra nőtt - közölte a spanyol statisztikai hivatal (INE) kedden.A hivatal által végzett aktív népességfelmérés (EPA) adatai szerint a munkanélküliek száma meghaladta a 3,7 milliót július és szeptember között. Ugyanebben az időszakban a foglalkoztatás rekord mértékben, 3 százalékkal, mintegy 570 ezerrel nőtt az előző negyedévhez képest. A foglalkoztatottak száma közelít a 19,2 millióhoz.

    
Éves összehasonlításban 2019 harmadik negyedévéhez képest 508 ezerrel lett több munkanélküli és 697 ezerrel kevesebb foglalkoztatott. Spanyolországban a munkanélküliség március második felében ugrott meg, miután a koronavírus-járvány miatt lakhelyelhagyási korlátozásokkal járó szükségállapotot vezettek be. Számos termelőágazat átmenetileg leállt, hónapokra bezártak egyebek mellett a vendéglátóhelyek, a szállodák, és néhány kivétellel az üzletek többsége is. A kiesett veszteséget azóta sem sikerült pótolni, mivel a járvány alakulásától függően hol enyhülnek, hol szigorodnak a különböző korlátozó intézkedések.
   

A március óta eltelt hét hónapból ötben emelkedett a munkanélküliek száma, csökkenést csak júliusban és szeptemberben mértek. A spanyol kormány számításai szerint az évet 19 százalékos munkanélküliséggel zárják, de abban bíznak, hogy jövőre 17,2 százalékra csökkenhet a mértéke.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com