Spanyolországban nagyon kemény megszorítások következnek


A spanyol miniszterelnök, Mariano Rajoy, ma délelőtt jelentette be, hogy adóemelést és az állami kiadások lefaragását kívánja bevezetni.


A megszorításokat a spanyol bankrendszer megsegítéséért cserébe vezetik be a spanyolok. Heves tiltakozások törtek ki Madridban ezen csomag ellen.

"Tudom, hogy az intézkedések, amelyeket bejelentek, nem örömteliek, viszont szükségesek" - így mutatta be Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök a legújabb megszorító intézkedéseket a parlamentben.


A csomag 3 százalékponttal megemelik a forgalmi adót is(18-ról 21 százalékra), és 3,5 millió euróval csökkentik a helyhatóságok költségvetését.

A megszorító intézkedéseket részben az euróövezettől kapott bankmentő csomagért cserébe vezeti be Spanyolország. Júniusban súlyos válságba került spanyol bankrendszer, így annak rendbetételére mintegy 100 milliárd eurós segítséget kap Spanyolország. Ezen a héten az euróövezet pénzügyminiszterei meg is állapodtak arról, hogy egy 30 milliárdos tételt még ennek a hónapnak a végéig megkapnak a spanyolok. A költségvetési hiány leszorítását Spanyolországnak az eredetileg vállalt határidőnél egy évvel később, 2014-ig kell teljesítenie.

"A múlt kilengéseiért fizetünk most" - indokolta az intézkedéseket Rajoy a parlamenti beszédében. Hozzátette, hogy a csomagot minél hamarabb el kell fogadni.
Eközben ugyanakkor heves tiltakozások vannak Spanyolországban a megszorítások ellen. Kedden este érkeztek meg például Madridba azok a bányászok, akik közül sokan több száz kilométert gyalogoltak, hogy így tiltakozzanak az ellen, hogy a kormány azt tervezi, megvonja a szénbányászatnak nyújtott támogatás egy részét. Több ezren üdvözölték a bányászokat Madridban és a szakszervezetek is terveznek tüntetéseket szerdára. Várakozásaik szerint több tízezren vesznek részt a demonstrációkon.

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com