Spiegel: a kamatvágás is szóba került az EKB múlt heti ülésén

A Spiegel Online hírportál értesülése szerint nem volt egyetértés az Európai Központi Bank (EKB) múlt heti kamatdöntő ülésén, és az "északi" jegybankárok összefogása akadályozta meg a kamatláb 25 bázispontos csökkentését.

Mint ahogy arra az euróövezeti adósságszolgálati válság kitörése óta számos alkalommal volt már példa, az észak-déli törésvonal mentén alakult ki nézeteltérés a döntéshozók között az EKB múlt heti kamatdöntő ülésén.
A Spiegel Online értesülése szerint Peter Praet igazgatótanácsi tag, az EKB vezető közgazdásza 25 bázispontos kamatvágásra terjesztett elő javaslatot a döntéshozó testület múlt heti ülésére, amit valószínűleg Mario Draghi, az EKB elnöke is támogatott.

A javaslattal azonban a kormányzótanács hét tagja - főként északi országokból - mereven szembehelyezkedett. Közöttük nemcsak a Bundesbank elnöke Jens Weidmann, hanem a holland Klaas Knot, illetve az igazgatótanács német tagja, Jörg Asmussen is. A kamatcsökkentés ellenzői végül érvényesítették akaratukat és a testület egyhangúlag a kamattartás mellett döntött. A konszenzus fejében született meg az a megfogalmazás, amit Mario Draghi elnök az ülést követő tájékoztatón alkalmazott: "Az EKB huzamosabb ideig alacsonyan fogja tartani a kamatlábat."

gazdasagi-novekedes-2012Ezzel a kijelentéssel Mario Draghi egyértelműen szembehelyezkedett az amerikai Fed monetáris enyhítés befejezésére, a piaci likviditás szűkítésére irányuló szándékával, ami heves árfolyam-ingadozást idézett elő az elmúlt hetekben a nemzetközi értéktőzsdéken. Amikor ugyanis a jegybankok csökkentik a pénzpiacokra juttatott pénzmennyiséget, a befektetők is kevesebb pénzt helyeznek el államkötvényekben és vállalati papírokban. A "kamatfordulat" az euróövezeti perifériális országok állampapírjainál is fájdalmas hozamemelkedést idézett elő.

"Draghi kijelentése eloszlatta a bizonytalanságot akörül, hogy követi-e az EKB is a Fed példáját" - mutatott rá Clemens Fuest, a ZEW (Zentrum für Europäische Wirtschaftsforschung) gazdasági kutatóintézet vezetője. "A jelenlegi helyzetben ez volt a helyes lépés."

Jens Weidmann, a Bundesbank elnöke viszont meglehetősen kockázatosnak tartja az EKB által követett politikát. Az EKB nem képes egyedül megoldani a válságot - mondta a dél-franciaországi Aix-en-Provence-ben rendezett gazdasági konferencián. "A monetáris politika eddig jórészt semlegesíteni tudta a pénzügyi válság következményeit, a krízis kiváltó okait azonban az euróövezeti tagországoknak maguknak kell elhárítaniuk" - figyelmeztetett.

Jens Weidmann a laza monetáris politikával szembeni határozott ellenállással kívánja szinten tartani az euróövezeti országokra gyakorolt nyomást a szükséges strukturális reformintézkedések végrehajtására. A jegybankár szerint az euróövezetet magát is strukturális hibák terhelik. A tagországok például csekély hajlandóságot mutatnak arra, hogy lemondjanak szuverenitásuk egy részéről a közös gazdasági kormányzás javára. "Ezért aztán biztosítani kell, hogy az egyes tagországok hibái ne ingathassák meg az egész rendszert" - idézi a Spiegel Online Jens Weidmann jegybankelnöknek a franciaországi Aix-en-Provence-ben rendezett gazdasági konferencián elhangzott szavait.
forrás:MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com