Stabil az OTP teljesítménye a cégvezetés szerint

Az egyedi tételeket nem számítva, a háború hatásaival együtt a tavalyihoz hasonló lett az OTP csoport teljesítménye a második negyedévben, ami a bank stabilitását és erejét mutatja - mondta Bencsik László, az OTP Bank Nyrt. vezérigazgató-helyettese a bank eredményeit értékelő sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten. Azt is közölte: vizsgálják az orosz leánybank értékesítésének lehetőségét.Hozzátette: az első fél év profitabilitására a háborús helyzetnek "érdemben nem volt hatása". Ugyanakkor az egyedi tételek, a jelentős, nem várt magyarországi extra terhek (extraprofitadó, kamatstop) hatása már jelentős volt. Egyben reményét fejezte ki, hogy ezek a hatások csak átmenetiek.
    

Az osztalékfizetésre vonatkozó kérdésre közölte: ha lesz lehetőség rá, akkor fizetnek osztalékot, ugyanakkor korainak nevezte erről bármit nyilatkozni. Ha a teljesítmény az első félévihez hasonlóan alakul, akkor lesz osztalékfizetés. Az alap üzleti működés pozitív, viszont a háborús kockázat és az állami extraterhek hatása jelentős - fejtette ki.
    

A csoport féléves konszolidált adózás utáni eredménye 42,7 milliárd forint volt, 80 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Az adózás után korrekciós tételek jelentkeztek 208 milliárd forint összegben, döntően az orosz kitettségekkel és a magyar kormány intézkedéseivel összefüggésben - ismertette. A várakozásaik szerint idén a nettó kamatmarzs stabilizálódhat. A menedzsment arra számít, hogy 2022-ben az orosz és ukrán operációkat nem számítva az árfolyamszűrt teljesítő hitelállomány organikus növekedése 10 százalék feletti lehet, a korrigált jövedelmezőségi mutató, a hitelkockázati költség ráta és a működési költséghatékonyság 2021-hez hasonlóan alakulhat, bár az infláció miatt nehéz lesz tartani - mondta. Az év hátralévő részében a második negyedévinél kisebb, ugyanakkor pozitív profit hozzájárulást várnak az orosz leánybanktól.
    

A hitelezés aktív csoportszinten, és az akvizíciós tevékenység is aktív - mondta, hozzátéve, hogy az emelkedő kamatkörnyezetben a hitelállományok növekedése kisebb lehet a következő időszakban. A teljesítő magyar hitelállományok 6 százalékkal bővültek negyedéves alapon (ez csoportszinten a legmagasabb), az első hathavi csoportszintű konszolidált teljesítő állományok növekedése ugyancsak 6 százalékos volt. A magyar adat jórészt a kormányzati és a jegybanki támogatott hitelprogramoknak köszönhető, a vezérigazgató-helyettes fontosnak nevezte, hogy ilyen konstrukciók maradjanak.
    

Elmondta: a jelenlegi helyzet azt mutatja, hogy az orosz működés stabilizálódott. A fogyasztási hitelezés átlagos, az áruhitelekre, a hitelkártyákra és a személyi kölcsönökre fókuszálnak a lakossági piacon, a vállalati hitelezést leállították, az állomány rubelben a felére csökkent. A piac így nyereségesen működtethető, a betétek jelentősen nőttek. Az orosz-ukrán hitelek együttes súlya június végén 7,8 százalékot képviselt a csoporton belül.
    

Az orosz bank értékesítését továbbra is vizsgálják, keresik a befektetőket. A legújabb orosz rendelet ugyan megtiltja a külföldi bankok értékesítését, ami speciális helyzetet teremtett, ezzel együtt is vizsgálják a lehetőségeket - mondta. Ukrajnában sokkal nagyobb a bizonytalanság, nehéz egyértelmű várakozást közölni. A bank az ügyfelek és a kollégák mellett maximálisan kiáll, mindent megtesznek a lehető legjobb ügyfélkiszolgálás érdekében.
    

A leányvállalatokról elmondta: Bulgária jól teljesít, a horvát bank is kiemelkedően működik. A szerb bank is jó eredményt ért el, itt az OTP meghatározó piaci szereplő lett. Szeptember végén pedig lezárhatják a szlovén bank akvizícióját, a felügyeleti engedélyek megszerzését követően - vélekedett. Albániában újabb akvizícióval erősítették a bank jelentlétét, a piac dinamikusan fejlődik, ez augusztustól jelenik meg a csoport eredményében. Moldovában nehéz a helyzet, válság alakult ki, ezzel együtt sikerült profitot termelni. A Merkantil csoport és az OTP Alapkezelő egyaránt a várakozásoknak megfelelően teljesít - jelezte.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com