Stagnálás, iránykeresés várható a tőzsdén az elemzők szerint

Stagnálásra, iránykeresésére számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) csütörtökön az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők.Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője elmondta: stagnálás várható csütörtökön a BÉT-en, mert, bár az év elején ismét megjelentek a befektetők a régiós piacokon, ami kedvező hatást gyakorol a kereskedésre, erősen negatív a nemzetközi hangulat.

Mindezek miatt az elemző szerint a két hatás kiolthatja egymást.

    
Bosnyák Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője kommentárjában közölte, iránytalan kereskedésre számít, miután az amerikai részvényindexek végül a pozitív tartományban zártak szerdán, de csütörtök reggelre jelentősen romlott a nemzetközi befektetői hangulat. A vezető részvényekről megjegyezte, az OTP a 11 200 forintos, a Mol a 3050 forintos, míg a Richter az 5400 forintos szintnél található támaszáról emelkedett szerdán. Ezekre a szintekre a következő napokban is érdemes figyelni, ugyanis ha a részvények árfolyamai ezen értékek felett maradnak akár egy emelkedő hullám is indulhat hamarosan - tette hozzá az elemző.
    

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 595,11 pontos, 1,52 százalékos emelkedéssel, 39 734,06 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 6,2 milliárd forint volt. A Mol 18 forinttal, 0,58 százalékkal 3096 forintra erősödött, 881,6 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 250 forinttal, 2,21 százalékkal 11 540 forintra nőtt, forgalmuk 3,3 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,23 százalékkal 441 forintra emelkedett, forgalma 217,8 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 130 forinttal, 2,39 százalékkal 5560 forintra növelte értékét, a részvények forgalma 879,4 millió forintot ért el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com