Stagnálásra számítanak az elemzők

Stagnálásra számítanak alacsony forgalom mellett a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők.Rövid Szabolcs, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője a vezető részvényekről elmondta: egyik blue chipnél sem számít jelentős elmozdulásra. Az elemző szerint érdemes kiemelni, hogy délután nyilatkozik Mario Draghi, az Európai Központi Bank (EKB) elnöke, a beszéde az euró árfolyamára lehet hatással.

Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt.

vezető elemzője kommentárjában kifejtette: alacsony forgalom mellett enyhe pozitív tartományban nyithat a BUX index, jelentősebb mozgás nem valószínű. A hét elején csendesebb kereskedésre lehet számítani a forgalmat tekintve, ugyanis hétfőn Memorial Day alkalmából zárva tartanak a börzék az Amerikai Egyesült Államokban, a tavaszi bankszünnap miatt nem lesz kereskedés az Egyesült Királyságban sem. Hétfőn és kedden Kína és Tajvan is zárva tart a sárkányhajó ünnep miatt - tette hozzá.


A héten érkező piacmozgató hírek közül példaként említette, hogy június 1-én a Richter a részvényenként 106 forintos osztalék nélkül nyit, illetve a Mol is közli szokásos havi statisztikáját a marzsok alakulásáról. A BÉT-en péntektől a pünkösdi ünnep miatt hosszú hétvége lesz - közölte. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 9,82 pontos, 0,03 százalékos emelkedéssel, 34 358,93 ponton zárt pénteken.


A részvénypiac forgalma 6,5 milliárd forint volt. A Mol 130 forinttal, 0,59 százalékkal 22 090 forintra csökkent, 1,1 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 207 forinttal, 2,37 százalékkal 8518 forintra esett, forgalmuk 3,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama nem változott 462 forintot ért, forgalma 298,4 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 76 forinttal, 1,10 százalékkal 6991 forintra erősödött, a részvények forgalma 1,0 milliárd forintot ért el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com