Stagnált júniusban a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A nürnbergi gazdaságkutató intézet németországi fogyasztói hangulatindexe az előző havival megegyező 10,7 pont lett júniusban a piacok által várt 10,6 pont helyett.

Az idei évet 11,0 ponton kezdte a mutató, egy évvel ezelőtt, 2017 júniusában pedig 10,6 ponton állt. A januári 11,0 pont a 2002-es gazdasági válság óta a legmagasabb értéke volt a mutatónak. Korábban, 2001-ben 16,80 pontra is volt példa. A GfK elemzői a fogyasztói hangulatindex év eleje óta tartó csökkenését elsősorban az Egyesült Államokkal kibontakozó kereskedelmi ellentétekre vezetik vissza.



Az index alkotóelemei közül a fogyasztók gazdasági kilátásokról alkotott véleményét számszerűsítő mutató júniusban az előző haviról 14,1 ponttal 23,3 pontra csökkent. Hasonlóan alacsony értékre legutóbb 2017 márciusában volt példa, amikor 18,1 ponton állt a mutató. A tavaly júniusi értékhez képest pedig az idei júniusi 18 pontos csökkenés. A fogyasztók megítélése a gazdasági kilátásokról egybeesik a gazdaságkutató intézetek prognózisaival is. A DIW és az ifo egyaránt fél százalékponttal, 1,9 százalékra és 1,8 százalékra csökkentették idei német GDP-növekedési előrejelzéseiket.

A gazdasági növekedési kilátások romló megítélése ellenére a fogyasztók a kiváló álláskínálat tükrében nem várják jövedelmük csökkenését, sőt a jövedelmi várakozásokat tükröző mutató az előző havihoz képest 3,4 ponttal 57,6 pontra emelkedett júniusban. Ennél magasabb értékre csak 2017 augusztusában volt példa, amikor 61,4 ponton állt a mutató. A fogyasztók vásárlási hajlandóságát számszerűsítő mutató az előző havihoz képest 0,4 ponttal 56,3 pontra emelkedett júniusban, ami magas szintnek számít, de hónapok óta csak csekély ingadozást mutat.

https://www.gfk.com/insights/press-release/consumer-climate-remains-stable/

MTI

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com